Benyögte a miniszter, hogy pár hét múlva megemelik a pedagógusbéreket — És mondott még pár elképesztő sületlenséget

Minden szava arany.

A pedagógusbér-emelésről is beszélt Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter az Indexnek.

A hízelgő, alákérdezős interjúban több témát is érintettek. A pedagógusok polgári engedetlenségéről, az elmúlt hetek tüntetéshullámáról a miniszter azt mondta: ez a kormány nagyon kollegiális, és hosszú, mély beszélgetések folynak az oktatásügyről.

„Pintér Sándor miniszter úr, mint mindennel, amihez hozzákezd, módszeresen és alaposan foglalkozik ezzel a kérdéssel is, és mivel ő az oktatásügybe kívülről érkezett,

nem lehet elfogultsággal vádolni.

A tényeket nézi”

— fogalmazott Csák, aki elismerte, hogy valóban létezik pedagógushiány, de ez a helyzet az elmúlt 30 évben alakult ki. Csák János úgy tudja, minden nyugat-európai országban probléma van a tanárok számával és minőségével.

A pedagógusbérekről szólva azt mondta:

„A legnagyobb pedagógusbér-emelést ez a kormány hajtotta végre az elmúlt években, és elkötelezettek vagyunk a béremelés folytatásában a háborús helyzet okozta kiszámíthatatlanság ellenére is.

Ehhez uniós pénzeket kell bevonni. Néhány hét van hátra ahhoz, hogy megegyezzünk az Európai Unióval (EU), jól haladnak a tárgyalások. A kormányból mindenki többször elmondta, hogy a kormányzat érti a pedagógusok igényét, szeretnénk is a helyzeten javítani, és már

csak néhány hetet kell várni,

hogy ez megvalósuljon”.

Csák nehezményezi, hogy ezt a tüntetők nem hiszik el.

„A baloldali politikusoknak inkább Brüsszelben kellene lobbizniuk, hogy Magyarország megkapja azokat a forrásokat, amelyek az EU szabályai szerint járnak nekünk. A kormány elkötelezett a bérek rendezése mellett, a kormánytagok többségének vannak gyerekei, és tudjuk, hogy mennyit számít a jó iskola, a jó pedagógus”

— fogalmazott.

A Kölcsey gimnáziumban történt botrányos elbocsátásokról azt mondta:

„A valóság az, hogy mindössze öt pedagógust mentettek fel többszöri felszólítás ellenére is ismétlődő munkamegtagadás miatt. Vannak bizonyos szabályok és törvények.

Például ha valaki nem megy be a munkahelyére, egy gyárba, laborba vagy minisztériumba, akkor először szól a főnöke, aztán ad egy írásbeli jelzést, fölhívja a figyelmet a törvényi helyre, de ha az illető ezt többedszer és módszeresen figyelmen kívül hagyja…

Egy rendes társadalomban nem lehet önkényesen eltekinteni a szabályok betartásától, mert akkor abból káosz lesz és anarchia. Miért ne vonatkoznának ugyanazok a szabályok az iskolákra, mint a gyárakra és más intézményekre?”

A miniszter a felsőoktatásról, az SZFE-ről, és a színházak helyzetéről, illetve a spórolási lehetőségekről is beszélt az interjúban.

 

Valódi Hírek