Visszajön a kötelező maszkviselés? — A közmédia kedvenc virológusa sötét jövőt vázolt

Rusvai azt mondta, nem árt, ha már most elkezdjük hordani a maszkot.

Azt hittük, egy életre búcsút inthetünk maszkviselésnek, azonban hamarosan újra visszatérhet életünkbe a maszkkal való védekezés, ugyanis a szakemberek a koronavírus egyre több mutációját fedezik fel, ezért a lakosság részéről nagyobb óvatosságra lesz szükség a közeljövőben — figyelmeztetett Rusvai Miklós virológus a közelgő helyzetre az ATV adásában.

A hivatalos tájékoztató szerint még a héten megérkeznek a vakcinaszállítmányok a háziorvosi rendelőkbe, az influenza elleni védőoltást ebben az évben az állam ingyen biztosítja a legveszélyeztetebbek számára.

„Az sem meglepő, hogy az igazi őszi idő beköszöntével egyre többen betegednek meg, de a többség nem megy orvoshoz, csak otthon marad és kipiheni a tüneteket. A koronavírus megjelenésével viszont több vírus lehet a gyengélkedés okozója, és ezért lenne fontos ellátogatni a háziorvoshoz, és kideríteni a probléma forrását. A gyermekek esetében fokozottan igaz a jelenség, mivel az iskolában egymásra ragasztják a különböző kórokozókat. Az orvosi vizsgálat elengedhetetlen a megfelelő kórisme és gyógyszeres kezelés felállításához, hogy a gyermek ne szedjen feleslegesen antibiotikumot”

— fejtette ki Fábián Dóra gyermekorvos.

Rusvai aggodalommal tekint a 2022-es influenzaszezonra, mivel a statisztikai adatok azt mutatják, hétévente köszönt be komoly járvány, amely ebben az évben pont esedékessé válik.

A gyermekorvos hangsúlyozta, fontos a megelőzés, és megosztotta, hogy a szülők egyre tudatosabbá váltak ezen a téren. Idén már egész sokan adatták be gyermekeik számára az oltást. Emellett pedig a megfelelő D-vitamin-fogyasztással jelentősen csökkenthető a megbetegedés esélye.

Rusvai hozzátette: a megelőzés része a megfelelő életmód, a szabad levegős aktivitás, a sport nagymértékben hozzájárul az immunrendszer erősítéséhez.

Rusvai Miklós elmondása szerint,

a maszkviselésre lassanként újra sor kerülhet a tömegközlekedésen és a közintézményekben,

majd hozzátette azt is, egyáltalán nem árt, ha már most elkezdjük hordani.

Videó:

(atv.hu)

Valódi Hírek