Kísérteties haláleset az igazságügyi elmegyógyintézetben: A Facebookról tudta meg az apa, hogy fia meghalt

Hat napig nem értesítették az apát a halálesetről.

Október 18-án elhunyt egy 31 éves férfi a Büntetés-végrehajtás Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetében, az ügyben a rendőrség rendkívüli haláleseti osztálya nyomozást indított. A Blikknek a család elmondta: semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak a halálesetről, az apa napokkal később a Facebookról értesült róla, hogy a fia meghalt.

„Hat napig nem mondták meg, hogy nincs többé a fiam. Dokumentumokat azóta sem láttam.

Állítólag összeomlott a keringése, ami elég furcsa egy ennyi idős embernél”

— mondta Kozma József.

A lap megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát is, akik azt közölték, hogy a hatályos jogi szabályozás nem ad lehetőséget válaszadásra konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdések tekintetében, de az eljárásrend megköveteli, hogy halálesetet követően a fogvatartott nyilvántartásba vett kapcsolattartóit soron kívül kiértesítik.

„Sajnos előfordulnak olyan esetek, amikor a börtön valamennyi hivatalos kapcsolattartót megpróbál kiértesíteni, de a megadott elérhetőségeken egyiket sem lehet elérni. Amennyiben az elhunytnak nincs hozzátartozója, illetve a kiértesítés nem jár eredménnyel – vagy olyan személy, aki az elhunyt temetéséről gondoskodni nem képes –, a temetésre a halálozás helye szerint illetékes önkormányzat intézkedik, amelyre annak köztemetőjében kerül sor”

— írta a parancsnokság.

A Blikknek az apa arról is beszámolt, hogy hiába kereste meg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet, a hétvégére hivatkozva

nem adtak ki neki semmilyen adatot,

amire a parancsnokság azt írta, hogy az intézet a hozzátartozó érdeklődésére minden esetben azonnal tájékoztatást ad.

Kozma Tamás egyébként több, kisebb súlyú bűncselekmény miatt került a büntetőintézetbe, az elmegyógyító intézetbe azért került, mert nem jelent meg az elmeorvosi vizsgálaton, és a tárgyaláson is zavarosan viselkedett.

Az édesapa elmondása szerint szakács végzettségű gyermekével semmi gond nem volt, míg az édesanyja két éve meg nem halt. Az asszony öt évig küzdött a gyilkos kórral, ez mindkét fiát nagyon megviselte, Tamás bánatában az italhoz nyúlt — számolt be róla a lap.

Kozma Józsefnek rengeteg kérdése van a különös ügyben, ezért ügyvédet fogadott.

„Megvárjuk az igazságügyi boncolás eredményét, és annak függvényében, ha szükséges, megtesszük a jogi lépéseket”

— jelentette ki a férfit képviselő dr. Lichy József.

(blikk.hu)

Valódi Hírek