Bejelentették: Dobrev Klára átfogó cselekvési tervvel készül a közbiztonság javítására

Munkában az Árnyékkormány.

Amióta megalakította árnyékkormányát, folyamatosan dolgozzák ki az Orbán utáni világ cselekvési tervét Dobrev Kláráék.

Mint arról beszámoltunk: Dobrev Klára tegnap a környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszterét kérte fel, hogy teremtse meg a jogszabályi feltételeit a Balaton visszaszerzésének, ma pedig arról számolt be Dobrev, hogy a rendvédelmi dolgozókkal folytatott egyeztetés után azt kérte Mustó Géza árnyékbelügyminisztertől: dolgozzon ki egy átfogó javaslatcsomagot a közbiztonság javítására.

Dobrev azt írta:

„Pár ezer elhivatott emberen múlik ma csupán a magyarok biztonsága, ők azok a rendőrök, akik, ha kell, megalázóan kevés fizetésért, méltatlan körülmények között, de hivatástudatból teszik a dolgukat. Bajban az ország, mert az állam már nem tekinti feladatának, hogy megvédje az embereket.

Ahogy összeomlott az oktatás, az egészségügy, a szociális ágazat úgy a rendvédelem módszeres szétrombolásával a kormány már a mindennapok biztonságérzetét is elvette a magyaroktól. De látni kell, hogy nem egy-egy területtel van gond, a probléma mindenhol ugyanaz. Egy hozzá nem értő kormány 12 év alatt tönkretette az országot.

És amikor egyre többen felismerik, hogy külön-külön tehetetlenek a kormánnyal szemben, együtt viszont a legveszélyesebb ellenfelei bármilyen elnyomó hatalomnak, akkor elérhetjük a változást.

Ma a rendvédelmi dolgozókkal folytatott egyeztetés után azt kértem Mustó Géza, árnyékbelügyminisztertől, hogy dolgozzon ki olyan átfogó javaslatcsomagot, amivel már rövid távon javítani lehetne az emberek mindennapi biztonságérzetén. Mert van alternatíva, Árnyékkormányommal ezen dolgozunk.”


.

Valódi Hírek