Brutális létszámleépítés: Több száz munkatársát elbocsátja a Magyar Posta

A döntés mintegy 300 munkavállalót érint.

A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be — tájékoztatta az állami hírügynökséget pénteken a vállalat.

A Magyar Posta Zrt. közleménye szerint azon a 101 településen, ahol több szolgáltatóhely működik, a fennmaradó postahivatalok megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják majd az ügyfeleket. Azon a 109 településen, ahol nincs másik nyitvatartó posta, a szolgáltatások a mobilposta használatával lesznek elérhetők.

A Magyar Posta kiemelte: az érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el a munkáját, mindegyüket más postahelyekre irányítják át. A változás nem érinti a postai küldemények házhoz kézbesítését sem.

A társaság folyamatosan gondoskodik az ügyfelek megfelelő tájékoztatásáról, az érintett posták november 11-ig állnak az ügyfelek rendelkezésére – közölték.

A vállalat emellett több, jelentős átalakítási projektet hajt végre a logisztika, a kézbesítés, a levél- és csomagfelvétel, valamint a levélfeldolgozás területén, amellyel az irányítás-szolgáltatásban javítja a működés hatékonyságát. Ennek eredményeként a társaság a fővárosban, illetve Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékot jelentett be, amely összesen mintegy 300 munkavállalót érint.

Közleményükben kiemelték: ez a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti.

A Magyar Posta közölte: a létszámcsökkentést törvényes keretek között, valamennyi vonatkozó jogszabály maradéktalan betartásával hajtja végre. A társaság vezetése az üzemi tanáccsal tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy külön megállapodás szabályozza az intézkedésben érintett munkavállalók munkaviszony-megszüntetésének feltételeit.

„A vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nemcsak személyesen, hanem modern, digitális úton is hozzáférhetők. Mindemellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken, a változásokat követően is magas színvonalon állnak rendelkezésre ügyfeleink számára”

— olvasható a közleményben.

(MTI)

Valódi Hírek