Egész éjjel zajlott a vita a Parlamentben: Nem engedi az ellenzék, hogy elfogadják Pintérék gusztustalan törvényét

Ezreket hagynának az út szélén.

A szociális törvény vitája szerda reggel kilenckor kezdődött a parlamentben, azonban az ellenzéki képviselők folyamatos felszólalásai miatt éjjel sem lehetett azt lezárni. A kormánypártok részéről nagyrészt Rétvári Bence és Nacsa Lőrinc reagált az ellenzéki képviselők felszólalásaira, többnyire gyurcsányozással.

Az LMP parlamenti képviselőcsoportja, a DK-s Oláh Lajos, valamint a Párbeszédből Tordai Bence és Jámbor András volt jelen az éjszakába nyúló vitán, ami az élő közvetítés alapján még

reggel hatkor

is zajlott.

A módosítás úgy írná át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt, hogy az állam csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a családtagok, az önkormányzat és a karitatív szervezetek is kudarcot vallottak.

A módosítás azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, amire eddig nem volt példa.

Szintén lényeges elem, hogy módosítás értelmében a családnak kötelessége lesz segíteni a hozzátartozóján, amennyiben az önhibáján kívül került nehéz helyzetbe. Korábban általánosságban írt a család felelősségéről a törvény.

A törvénymódosítást egy több mint 160 oldalas salátatörvénybe elrejtve nyújtotta be Semjén Zsolt és Pintér Sándor kedden.

A Párbeszéd országgyűlési képviselője, Jámbor András a Telexnek késő este azt mondta, az a céljuk, hogy választ kapjanak a kormánytól, mi indokolja a szociális törvény módosítását, mit akar ezzel elérni a kormány egy közelgő válság előtt.

Valódi Hírek