Európa-bajnok lett Magyarország tojásdrágulásban: Szakértők elárultak, meddig emelkedhet még az ára

Elszálltak az árak.

A tojás havi drágulási ütemében sajnos Európa-bajnok lett Magyarország: 9,8 százalékkal emelkedtek a tojásárak itthon augusztusról szeptemberre, miközben ez az érték még éves összehasonlításban is combosnak számítana – írja a Forbes.

Tavaly ilyenkor az Agrarszektor.hu cikke 35 és 50 forint közötti árakról számolt be.

Az október 10-16-i héten már

108 forintba

került az M-es méretű tojás darabja az Agrárközgazdasági Intézet Piaci Árinformációs Rendszere szerint. Egy hét alatt 16 forinttal ment feljebb az átlagár.

Jelenleg 100-120 forint körül lehet a tojás átlagos fogyasztói ára, 90 forint alatt már sehol sem lehet találni

– mondta a hírportálnak Németh Zoltán, a tojástermelő Capriovus Kft. ügyvezető igazgatója.

A szakember tapasztalata szerint hetente 10-20-30 forintokkal emelkednek az árak.

„Egy héttel ezelőtt még 100 forintos átlagárat mondtam volna.”

Németh Zoltán reálisnak tartja, hogy már a jövő hónapban 150 forintba kerüljön egy darab tojás, de persze nagy a bizonytalanság, a háború és a forintárfolyam további alakulásától függ minden.

A másik megkérdezett tojástermelő ugyanakkor úgy gondolja, hogy már nagyon közel járunk a lélektani határokhoz.

„Az meg fogja állítani a piacot, ha a 150 forintos tojás láttán már nem fognak bundás kenyeret vagy rántottát enni az emberek.”

(via napi.hu)

Valódi Hírek