Kiderült: Messze Magyarországon keresnek a legkevesebbet a pedagógusok az OECD-országok között

Ezért tüntetnek a tanárok.

A diplomás átlagbérek 60 százalékát sem érte el a magyarországi pedagógusok átlagkeresete 2021-ben — derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss oktatási adataiból, számolt be róla a Népszava.

2020-ban a magyar óvodapedagógusok, általános és középiskolai tanárok a más felsőfokú végzettségűek fizetésének átlagosan 57-65 százalékát keresték, ám az arányok 2021-re 47-52 százalékra csökkentek. Az adatok alapján,

Magyarország az utolsó helyre került az OECD-országok körében.

Hazánk szintén az utolsók között van a pedagógusok éves bruttó átlagfizetésének tekintetében is, 2021-ben csak Lettországban és Szlovákiában kerestek kevesebbet a pedagógusok magyar kollégáiknál. Megjegyezték, a munkával töltött órák esetében Magyarország viszont az első harmadban foglalt helyet: az OECD összesítése szerint egy magyar pedagógus a nemzetközi átlag fölött, átlagosan 1656 órát dolgozott tavaly, csaknem ugyanannyit, mint dán, holland vagy norvég kollégáik, miközben az ő éves átlagkeresetük mintegy duplája a magyar pedagógusok fizetésének.

„A diplomás átlagbér Magyarországon jelenleg bruttó 800 ezer forint körül van a KSH adatai alapján, míg egy pályakezdő pedagógus fizetése bruttó 312 ezer forint, pótlékokkal együtt”

— mondta a lapnak Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Szerinte ahhoz, hogy a magyar kormány teljesíteni tudja erre vonatkozó ígéretét, miszerint a következő években a pedagógusok átlagfizetése elérheti a diplomás átlagbér 80 százalékát, összesen 80 százalékos béremelésre lenne szükség.

Gulyás Gergely miniszter a múlt heti kormányinfón jelentette be, hogy jövőre mintegy 21, 2025-ben 25, 2025-ben pedig 29-30 százalékkal emelnék a tanárok béreit, ám mindezt az Európai Bizottsággal való megállapodás sikerességéhez kötötte. Totyik Tamás viszont úgy látja, így is sok a kérdés az ígéret körül, például nem tudni, hogy a kormány az alapbéreket vagy a pótlékokat emelné, ahogy azt sem, inflációkövetővé tennék-e a pedagógusbéreket.

Mint elmondta, a PSZ ezért is szeretné, ha a kormány mihamarabb leülne tárgyalni a pedagógusok sztrájkbizottságával, ám a kabinet erre egyelőre nem hajlandó, annak ellenére sem, hogy

a kormányt törvény kötelezi az egyeztetésre.

A PSZ és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) október 27-ére újabb egységes iskolai sztrájkot hirdettek, emellett a diákok, szülők és tanárok által kezdeményezett tiltakozó és szolidaritási akciók is tovább folytatódnak.

(nepszava.hu)

Valódi Hírek