FRISS: Pintér Sándor-maszkos aktivisták rohamozták meg a Klebelsberg Központot

Ők is tiltakoznak.

„Elfogadhatatlan, hogy a tankerületek a pedagógusok helyett a kormány fenyegető politikája mellé állnak”

– üzenték az aHang aktivistái, akik Pintér Sándor fejét ábrázoló maszkokat felhúzva tüntettek a Klebelsberg Központ budapesti épülete előtt.

Az aktivisták kilenc követelést fogalmaztak meg:

Egyikük fel is szólalt, ő arról beszélt, hogy míg az elmúlt időszakban ugyan példátlan összefogás alakult ki az oktatás körül, a hatalom továbbra sem hajlandó

„meghallani az érintettek hangját és pártpolitikai, hatalmi játszótérként tekint az oktatás helyzetére”.

Az aHangosok szerint „elfogadhatatlan és felháborító, hogy a Klebelsberg Központ és az alá tartozó tankerületek ahelyett, hogy érdemben segítenék a pedagógusokat, a kormány retorziós politikáját követve, kirúgással fenyegetik azokat a tanárokat, akik ki mernek állni egy jobb és igazságosabb oktatásért”.

A Pintér Sándor-maszkos aktivisták a központ főbejáratára kiragasztották a kilenc pontot, valamint olyan idézeteket is, minthogy „jogtiprás, megalázó bérek, nulla elismerés”, vagy hogy „tanítanék magam is, ha az anyagi és erkölcsi megbecsüléssel járna!”.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek