Durván megfenyegette Tóth Gabi kritizálóit az énekesnő férje

Felment benne a pumpa.

Tóth Gabi séfként dolgozó férje, Krausz Gábor volt a vendége Palik László Három Igazság című online műsorának, amelyben vallásos hite és édesanyja korai elvesztése mellett a felesével kapcsolatos kritikákról is kifejtette a véleményét.

A Tóth Gabival nem szimpatizáló emberekről megjegyezte: nehezen tudja magát kontrollálni azokban a helyzetekben, amikor velük találkozik. Kijelentette: feleségénél sokkal vehemensebb természetű, ezért nehéz számára, hogy segítse, ne pedig hátráltassa őt.

Ha magamra vállalnám, és a saját értékrendem szerint járnék el, akkor valószínűleg börtönbe kerülnék, és a gyerekem apa nélkül nőne fel, mert

egytől egyig nekimennék azoknak, akik ezt teszik.

Én nyilván kicsit vehemensebb vagyok, és nem átgondoltabb, amikor lenyugszom, akkor megbeszéljük, hogy vajon mit kéne tenni, vagy hogy kéne tenni. Nem jutottunk még el a megoldásra

— jelentette ki Krausz.

Azt mondta, szerinte olyan emberek bántják a feleségét, akik nem ismerik őt, ezért ha észlelik, hogy valaki csúnyán néz Tóth Gabira, akkor odamennek hozzá, és „elbeszélgetnek” vele. Elmondása szerint ilyenkor sokan rádöbbennek, hogy rosszul ítélték meg az énekesnőt.

A Krausszal készült teljes interjút alább lehet megnézni:

(Palikék Világa by Manna/YouTube)

Valódi Hírek