Példa nélküli összefogás: A kerület összes óvodája kiáll a tanárok mellett, nem hagyják megfélemlíteni magukat

Polgári engedetlenségbe kezdenek.

A XV. kerület óvodáinak pedagógusai a noÁr mozgalom Facebook-oldalán jelentették be, hogy október 21-én pénteken egyetlen óvoda sem nyit ki, a pedagógusok polgári engedetlenségi akcban vesznek részt.

A közleményben leírják, hogy az óvodákban dolgozó kollégák is mindennapi megélhetési gondokkal küzdenek az alacsony fizetések miatt, sokan kényszerülnek feladni hivatásukat.

„Számos, a megbecsülésünkre, bérrendezésünk változtatására irányuló kezdeményezésben vettünk részt (panaszkodtunk, sztrájkoltunk, tüntettünk, stb): minden módon igyekeztek pedagógusaink, illetve az oktatást, nevelést segítő munkatársak, technikai dolgozók kifejezni, hogy változtatást szeretnének, jobb, emberhez méltóbb fizetésre van szükségük”

— írták a bejegyzésben.

Mivel eddig semmilyen eredményt nem értek el, ezért úgy döntöttek, hogy polgári engedetlenség keretében próbálják meg felhívni a figyelmet a problémákra.

A kerületben okróber 21-én az összes tagóvoda zárva tart majd, gyermeket sem tudnak így fogadni.

Az óvodai dolgozók azt szeretnék elérni, hogy a pedagógus bértábla vetítési alapját a mindenkori minimálbérhez igazítsák és inflációkövetővé tegyék, továbbá, hogy visszamenőlegesen emelkedjen az oktatásban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak garantált illetménye.

Valódi Hírek