Váratlan helyről kaptak hatalmas pofont Orbánék: A Kölcsey gimnázium egykori Fidesz-szervezete is kiáll a kirúgott tanárok mellett

Kövér László idézetével üzentek.

Egykor még a Kölcsey gimiben is volt Fidesz-alapszervezet Kölcsey Fidesz Kör néven — írta a 444.hu. Annyira, hogy amikor Francois Mitterrand francia elnök 1990 januárjában ellátogatott a már akkor is franciaszakos gimnáziumba, az iskola fideszes diákjai molinóval készültek a nagy alkalomra. A transzparensen ez állt:

„Liberté, égalité, fraternité. Monsieur le Président c’est ce que vous ne trouvez pas ici”, vagyis:

„Szabadság, egyenlőség, testvériség. Elnök úr, ezeket itt nem találja”.

Az akkori állampárthoz hű iskolavezetés elvette a molinót, de a szabad sajtó megjelent képviselői észrevették, hogy eltűnt a felirat, ezért érdeklődni kezdtek, hogy mi történt. Az alapszervezet egyik diák tagja nyilatkozott is a Le Monde-nak arról, hogy sztálinista az iskola vezetése, illetve hogy a diákok szabadságot és demokráciát követelnek. Mindezért akkor majdnem kirúgták. Most ő is azok között a gimis Fidesz-alapítók között van, akik közös szövegben álltak ki az egykori pártjuk által kirúgott kölcseys tanárok mellett.

A szövegben ez olvasható:

„Alulírottak,

a Kölcsey Ferenc Gimnázium Fidesz-alapszervezetének egykori tagjai kiállunk a gimnázium jogellenesen elbocsátott tanárai mellett.

Támogatjuk a közoktatás állami elismerését és megújítását követelő pedagógusokat.

Középiskolás korunkban a Fidesz a magyar jogállam megteremtéséért alakult. Ennek része az alapjogok, így a sztrájkhoz való jog biztosítása is. És része a pedagógusok megbecsülése is.

Ahogy egyik fiatal demokrata párttársunk, Kövér László fogalmazott:

»rendőrállamban a rendőr fizetése magasabb a tanárénál, jogállamban fordítva«”.

„A most jogsértő módon elbocsátott tanárok között van, aki még minket is tanított. Nagyon büszkék vagyunk rá!

A jogtipró elbocsátók között van, aki párttársunk volt. Nagyon szégyelljük.

Sejtettük, hogy a fiatalság előbb-utóbb elmúlik. Azt nem, hogy a demokrataság is.

Hozz reá víg esztendőt!

László Richárd
Maróti Benedek
Somlai János
Timár Miklós”.

Nem várt helyről érkezett a pofon a kormánynak: A Kölcsey gimnázium egykori Fidesz-alapszervezetének tagjai is kiállnak az elbocsátott tanárok mellett és Kövér idézetével üzentek

(444.hu)

Valódi Hírek