Áll a bál: Fellázadtak a kukások, balhé van a budapesti központjuknál

Forró a hangulat.

Sztrájkhangulat van az FKF Ecseri úti központjánál, miután a kommunális és szelektíves szemetesek kedden reggel nem vonultak ki – tudta meg a 24.hu.

A dolgozók információnk szerint a főnökséget várják, velük szeretnének tárgyalni. A Blikk információi szerint az óbudai hulladékégető munkatársai sem vették fel ma reggel a munkát.

A dolgozók fizetésemelést követelnek, a Blikk szerint a kukásoknál az verte ki a biztosítékot, hogy korábban valaki azt nyilatkozta, hogy a hulladékszállítóknál a fizetés a 400.000 forintot is elérheti bizonyos idő után, ami nem igaz.

A másik, amin a Blikk cikke szerint kiakadtak a hulladékszállítók, hogy a cég felvett

ellenőröket,

akiknek az a dolguk, hogy kocsival mennek a szemétszállító autó után, ellenőrizve, hogy kapnak-e pénzt a kukások, avagy sem, be van-e jelentve az a kuka, amit kiürítenek, avagy sem. Egy kukás azt mondta a portálnak, hogy az ellenőrök többet keresnek, mint ők.

A Blikk beszámolója szerint a telephelyen rengeteg dolgozó gyűlt össze, a biztonsági őrök pedig megpróbálták megakadályozni, hogy tudósítsanak, meg is ütötték a riportert.

Reggel háromnegyed nyolc körül megjelent a telep udvarán egy szakszervezeti vezető, aki azt mondta a dolgozóknak, vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket. A szemétszállítók erre skandálni kezdtek, hogy

„menjél haza!”

Valódi Hírek