Dobrev Klára: Elértünk a szakadék széléhez, amit úgy hívnak, hogy recesszió (+videó)

Családok tízezrei mennek tönkre.

Megérkeztünk a szakadék széléhez, amit úgy hívnak, hogy recesszió — jelentette be Dobrev Klára hétfői sajtótájékoztatóján.

Az árnyékminiszterelnök Orbán Viktor egy korábbi interjújából idézett, amikor a kormányfő azt mondta: akinek van állása, az becsülje meg.

Tömegével fognak munkahelyek megszűnni az orbáni megszorítások miatt, családok tízezrei mennek tönkre — hívta fel a figyelmet Dobrev.

Orbán úgy tesz, mintha csak a munkavállalók feladata lenne ez ellen tenni valamit — mondta az árnyékminiszterelnök.

Dobrev kiemelte, hogy a forint a miniszterelnök fenti nyilatkozata óta újabb történelmi mélypontot ért el, az uniós pénzek továbbra sincsenek itt, a kormány pedig kifizetési stopot hirdetett a teljes államigazgatásban.

„Ez azt jelenti, hogy megérkeztünk a szakadék szélére”

— fogalmazott Dobrev Klára. Hozzátette: munkahelyek fognak megszűnni, emberek ezreinek megélhetése kerül veszélybe.

„Az árnyékkormány szerint már most fel kell készülni a recesszióra. Felül kell vizsgálni, és meg kell emelni minden juttatást, amit a munkahelyüket elvesztők kapnak Magyarországon”

— mondta, hozzátéve, hogy a juttatások folyósítási idejét is növelni kell, mivel

a recesszió el fog húzódni.

A mostani három hónapról kilenc hónapra kell emelni az álláskeresési járadék folyósítási idejét, és azt is meg kell vizsgálni, hogyan lehet a mostani járadék összegét legalább 160 ezer forintra emelni.

Dobrev Klára közölte: felkérte Dr. Bodnár Zoltán árnyék-pénzügyminisztert, Dr. Dávid Ferenc gazdasági árnyékminisztert, és Kordás László bér- és munkaügyi árnyékminisztert, hogy dolgozzák ki, mire van szükség a megszorítások miatt munkájukat elvesztő magyarok megvédéséhez.

 

Valódi Hírek