Óriási bajban Szombathely: Gigantikus áremeléssel sújtotta a kormány a várost

Tizenkétszer kell többet fizetnie.

„A mostani drágulás összességében milliárdos nagyságrendű pluszkiadást jelent a városnak,” amit az önkormányzat nem tud kigazdálkodni, mondta Szombathely polgármestere az ugytudjuk.hu-nak.

A kormány péntek esti Magyar Közlönyben tette közzé az új ártáblát, ami szerint Szombathelynek a korábbinál tizenkétszer többet kell fizetnie, az eddigi 4100 forint helyett

51 456 forintot

gigajouleonként a távhőért.

Nemény András elmondta, hogy

„a Megyei Jogú Városok Szövetségének legutóbbi ülésén minden polgármester, beleértve a fideszes kollégáimat is, azon a véleményen volt, hogy az állam a legrosszabb tőzsdei áron jegyezte le a gáz beszerzését. Abban mindannyian egyetértettünk, hogyha már az állam hozta nehéz helyzetbe az önkormányzatokat, akkor ezt a helyzetet is neki kell kezelnie, vagyis, adjon megfelelő mértékű kompenzációt.”

Hozzátette:

„Enélkül Szombathely egészen biztos, hogy

működésképtelen lesz.

A kormány most ugyanazt a metódust szeretné alkalmazni, mint a koronavírus-járvány után, vagyis, hogy a városvezetőkkel egyesével tárgyalnának. Ez azonban olyan hosszan húzná el a folyamatot, hogy nem tudnánk, meddig, és hogyan tervezzünk. Az biztos, hogy ezt a helyzetet nem mi teremtettük, és égető az állami beavatkozás.”

(via 444.hu)

Valódi Hírek