Kiderült: Gigantikus végkielégítést kapott Németh Balázs a közmédiától

Már a fizetése is hatalmas volt.

Augusztus végén távozott az M1 Híradójának legismertebb arca, Németh Balázs a közmédiától, azonban nem kellett sokat várni arra sem, hogy bejelentse hivatalosan is következő munkahelyét: a 2023-as atlétikai világbajnokság szervezéséért felelős Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója lett.

A hvg.hu szeptember 14-én kérdezett rá az MTVA-nál arra, hogy mennyi pénzt kapott Németh Balázs távozásakor végkielégítésként, vagy más jogcímen. A közmédia pedig a 15 napos törvényi határidőt betartva teljesítette is a közérdekű adatigénylést.

Kiderült: a törvény által előírt juttatásokon túl Németh Balázs, az M1 Híradójának korábbi műsorvezetője távozásakor négyhavi távolléti díjban – bruttó

8 014 000

forint – részesült”.

Az MTVA válasza pedig részletesen közölte azt is, mennyit keresett a közmédia celebje az utóbbi egy évben. 2021 szeptemberében, októberében és novemberében egységesen bruttó 1 863 500 forint volt a juttatása, decemberben viszont egy picit többet vihetett haza: ekkor 1 886 057 forintot keresett.

Januárban ismét 1 863 500 forintot keresett, azonban 2022 februárjától azonban kétmillió fölé ugrott a bére:

  • februárban 2 003 500 forintot,
  • márciusban 2 143 500 forintot,
  • áprilisban 4 007 000 forintot,
  • májusban 2 003 500 forintot,
  • júniusban 2 003 500 forintot,
  • júliusban 2 003 500 forintot,
  • augusztusban pedig szintén 2 003 500 forintot keresett.

Valamennyit még szeptemberre is kapott: a közmédia ekkor még 91 068 forintot utalt át neki.

A lap közérdekű adatigényléssel fordult a Budapest 2023 Nonprofit Zrt.-hez is, ugyanis szeretnénk megismerni Németh Balázs jelenlegi fizetését, valamint esetleges bónuszait is, azonban egyelőre még nem válaszoltak.

Valódi Hírek