Őszinteségi rohamot kapott Székesfehérvár fideszes polgármestere — Erősen bírálta Orbánék döntéseit

Mindent bevallott.

„Egy településen két személyt ismernek: a miniszterelnököt és a polgármestert. Egyikhez oda lehet menni, a másikhoz pedig nem” — mondta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének Gödöllőn tartott országos konferenciáján.

Cser-Palkovics szerint a most felmerülő kérdéseket úgy kell számba venni, hogy az a települések összességét hogyan érinti. A fideszes polgármester kitért a „nem kellően megbecsült békeidőkre” is, ami szerinte sokkal kevesebb problémát jelentett. „Volt akkor is, előtte is probléma, és az elmúlt években is sok olyan program volt, ami elősegítette a városokat” — mondta, hozzátéve, hogy „kritikusan lehet szemlélni, hogy hol sikerült jól az átadás-átvétel”. Azt is elmondta, hogy szerinte az építésügyi döntések például

az önkormányzatoknál sokkal jobb helyen voltak.

Cser-Palkovics szólt arról is, hogy az elmúlt évek „állandó válságot” jelentettek, és településvezetőként folyamatosan problémát kell megoldaniuk.

„A mostani ciklus válságmenedzsmentté kezd átalakulni, és nem is látok esélyt arra, hogy ez 2024 előtt megváltozna”

— jelentette ki a kormánypárti városvezető.

A polgármester úgy látja, az elmúlt években az előttük megjelenő problémák számát a közösségi média is felerősítette, de ők korábban is az emberek közt mozogtak, így a probléma eddig is megtalálta őket. Elmondta, az első nagy válságuk a koronavírus-járvány volt. „Nem volt meg a recept, hogy mit kell csinálni, de mindig megtaláltuk az optimális megoldást, és pártállástól független is tudtunk beszélni a kérdésekről” — mondta, majd a háború kérdéskörét érintve megjegyezte, „Hetek teltek el úgy, hogy mi kezeltük ezt a kérdéskört”.

Cser-Palkovics szerint az önkormányzatiság cselekvőképességet jelent, ezért nem várhatják mindig máshonnan a megoldást, bizonyos dolgokat maguknak kell megoldani.

„Viszont fontos, hogy ne mindig egyedül döntsünk, hanem egymásra támaszkodva”

— fogalmazott, hozzátéve, „nagy csodát nem fogunk tudni tenni, de legalább együtt kell gondolkodni”.

Ezeken túl elmondta, fontosnak tartja, hogy a jövőben egy régiós megközelítést kell alkalmazni az önkormányzatoknál, amit „agglomerációs” gondolkodásnak tart.

„Nem lehet egy várost közigazgatási határok közé bezárni, a szolgáltatásokat össze kell hangolni. Az önkormányzat és az állam, illetve önkormányzat és önkormányzat között is össze kell hangolni az intézkedéseket”

— mondta, példának megemlítve az egymással párhuzamosan közlekedő buszokat, ahol a lakó nem tud átszállni az egyik eszközről a másikra.

„A legnagyobb befizető szolidaritási hozzájárulás tekintetében Fehérvár” — mondta Cser-Palkovics András, aki fontosnak tartja a szolidaritási hozzájárulást,

de a mostani arány a szükségesen már rég túl van.

Elmondta, ő már azzal is elégedett lenne, ha az általuk befizetett összeg legalább a régióban, a környező településeken lenne befektetve, ez segíthetne a szolgáltatások megosztásában is.

Az elszálló energiaárak kérdésében, két csoportot határozott meg a polgármester. Az egyik és legfontosabb csoportnak, – amit „mindenképp működtetni kell” – a bölcsődéket, óvodákat, szociális intézményeket tekintette. A második csoportot jelentenék szavai szerint, azok a szolgáltatások, amelyeket „valamilyen szinten kell működtetni”. Ide sorolta a közlekedést és a közvilágítást. „Ezek azok, amiket mindenképp működtetni kell ahhoz, hogy a gazdaság ne sérüljön. Ha az óvodás otthon marad, az egyik szülő is otthon marad, aki így nem megy dolgozni” — mondta.

A színházak és az uszodák bezárásával kapcsolatban közölte: „Ezeket jelenleg segítség nélkül nem tudjuk majd üzemeltetni”.

Kiemelte, hogy Székesfehérvár sem tud majd mást tenni, nekik is be kell majd zárni ilyen intézményeket. Az uniós forrásokról szűkszavúan azt mondta, eltérőek a vélemények, hogy azok miért nem érkeztek,

a lényeg, hogy megérkezzen.

Cser-Palkovics szerint a válságból következtetni kell arra, hogy mi lesz a jövőben. „A világ nem fog visszatérni oda, ahol korábban volt, meglepődnék ha az energiaárak visszamennének oda, ahol voltak”. A polgármester szerint eszerint kell gondolkodni a jövőre nézve, erről is beszélni kell. Úgy látja, nagyon komoly strukturális kérdések vannak, de jelenleg egy elvi kérdés a legfontosabb: az önkormányzatoktól mit várunk el?

„Erős állam elképzelhetetlen erős önkormányzatok és települések nélkül” — mondta. Egy településen két személyt ismernek: a miniszterelnököt és a polgármestert.

„Egyikhez oda lehet menni, a másikhoz pedig nem”

— fogalmazott beszéde végén a polgármester.

Hozzátette: nem jó érzés, hogy azt kell mondaniuk, hogy ez nem az ő hatáskörük. „Annál jobb egy településnek, minél több dologra tudják azt mondani, hogy megtudjuk oldani” — mondta.

Cser-Palkovics korábban közölte a fehérvári rezsiszámokat is, akad olyan, ahol 23-szorosára nőhet a számla. További kritikaként fogalmazta meg azt is, hogy szerinte

nem helyes önkormányzatoktól közterületeket elvenni.

(telex.hu)

Valódi Hírek