Az államtitkár támogatást ígért, majd egy nappal később lemondta a pénz kifizetését a civil szervezeteknek

Így megy ez a Fideszben.

Hiába várták az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, hogy hamarosan hozzájuthatnak a kormány által ígért támogatásokhoz. Az álltavédők számára kiírt 500 millió forintos keretösszegű pályázat résztvevői kedden elektronikus üzenetet kaptak a Herman Ottó Intézet Kft.-től, hogy

bizonytalan időre

elhalasztják a pénzosztást.

Egy nappal korábban Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában még azzal kecsegtette a szervezeteket, hogy napokon belül meglesz az eredményhirdetés, ami lehetővé teszi, hogy a többnyire az 1 százalékos adófelajánlásokból gazdálkodó, az emelkedő energiaárak miatt minden korábbinál komolyabb kihívások elé néző szervezetek hozzájussanak egy komolyabb összeghez.

A kormány az országgyűlési választás kampány idején meghozott, tavaly decemberi határozatában hirdette meg, hogy pályázatot írnak ki az állatvédő civil szervezetek számára. Ovádi ezt követően rengeteget szerepelt a médiában a

civilek tevékenységét méltatva.

A pályázatot hivatalosan májusban hirdették meg, a lebonyolításra pedig a Herman Ottó Intézet kapott megbízást.

A szervezetek egy hónapot kaptak, hogy július 20-áig benyújtsák pályázatukat, amelyben működési költségek, ivartalanítás és állategészségügyi szolgáltatás, valamint férőhelybővítés finanszírozására kérhettek 500 ezer és 10 millió forint közötti egyszeri, vissza nem térítendő támogatást.

A kormánybiztos júliusban bejelentette, hogy a pályázat elsöprő érdeklődéssel zárult, összesen 205 szervezet küldött be kérelmet.

Bár két hónap eltelt a pályázat lezárása óta, a Herman Ottó Intézet a halasztást a keddi üzeneteben a tekintélyes mennyiségű pályázattal indokolta. Erre hivatkozott Ovádi Péter is. A kormánybiztos a 24.hu kérdésére azt mondta, egyelőre nem tudja, kollégái mikorra fejezik be a pályázatok értékelését, de reméli, hogy a közeljövőben tényleg kihirdethetik az eredményt, pontos dátumot azonban nem tudott mondani.

(via 24.hu)

Valódi Hírek