Videóval: Alaposan megizzasztották Szijjártót a CNN-en: „Ha nem támogattuk volna a szankciókat, akkor nem is léptek volna életbe”

Erős kérdéseket kapott a külügyminiszter.

A feszültség ez EU és Magyarország közt évek óta növekszik, most már az Európai Parlament szerint Magyarország nem tekinthető demokráciának — ezzel a bevezetővel kezdte a műsorvezető az interjú Szijjártó Péterrel a CNN adásában.

A külügyminiszter Facebook-oldalán osztotta meg a videót szombaton.

A felvezetőben elhangzott, hogy a magyar kormány kikezdi az EU egységét az Oroszországra kivetett szankciók ellenzésével.

Richard Quest riporter kérdezte Szijjártót, aki rögtön azzal indított, hogy a szankcióknak károsabbaknak kellene a szankcionáltra, mint magunkra nézve, és ezek szerinte tények.

Elismételte a szokásosat, miszerint a szankciók kudarcot vallottak.

Ezután azt mondta, Európa a recesszió felé halad, az energiaárak és az infláció az egekben. Szerinte találnunk kell valamilyen megoldást, mert az európai emberek nem felelősek ezért a háborúért.

A riporter ekkor azzal szembesítette, hogy vannak, akik nem értenek egyet azzal, hogy a szankciók károsabbak lennének Európára, mint Oroszországra nézve. Ezután megkérdezte, Szijjártó mit tett volna ebben a helyzetben, mivel vannak olyan álláspontok, hogy a magyar kormány inkább Oroszország, mintsem az EU oldalán áll.

„Ezt a vádat nagyon komolyan vissza kell utasítsam”

— mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy Magyarország a kezdetektől elítéli a háborút, és eddig nem vétózott meg egyetlen szankciós csomagot sem.

„Tehát ha nem támogattuk volna ezeket a szankciós csomagokat, akkor nem is léphettek volna életbe”

— fogalmazott. Ugyanakkor hozzátette: jelenleg lehetetlen az ország energiaellátását orosz források nélkül biztosítani. Ekkor a riporter közbevágva azt a kérdést szegezte a magyar külügyminiszternek, hogy ő mit tenne, hogy erőt mutasson ebben a helyzetben, hogyan vonná Oroszországot felelősségre.

Erre Szijjártó kitérő választ adott, és az országunkba érkező ukrán menekültek megsegítéséről kezdett beszélni.

Ezután elmondta, hogy szerinte nagyobb erőfeszítéseket kellett volna tenni a béke helyreállítására.

„A megoldás a béke”

— mondta.

A riporter ekkor azzal szembesítette, hogy könnyű azt mondani, hogy a béke a megoldás, miközben ott van a Minszki Megállapodás, a különböző tárgyalások, még Macron és az ENSZ-főtitkár is elment Moszkvába és Kijevbe.

Ekkor megkérdezte, hogy Magyarország valóban támogatja-e Ukrajna területi integritását.

Erre Szijjártó úgy felelt:

„Egyértelmű, hogy a területi integritásnak és a szuverenitásnak kell képeznie a nemzetközi politika és a nemzetközi jog alapját”.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek