FRISS: Újabb város tagadta meg Orbán parancsát: Nem adják oda az értékes vízművet

Fontos döntést hoztak.

Nagykanizsa képviselő-testülete leszavazta, hogy az önkormányzat tulajdonában álló vízművet átadják az államnak — írta kedden Facebook-oldalán Berta Krisztián, a Jobbik helyi képviselője.

A politikus emlékeztetett: az elmúlt hetek egyik legnagyobb kérdése volt, hogy önként és ingyen átadja-e a város a kormánynak Nagykanizsa

13 milliárdos vagyonát.

A képviselő elmondta, mivel a rendelkezésre álló kevés információ alapján nem lehet felelős döntést hozni, a legutóbbi közgyűlésen hoztak egy határozatot, amelyben kérdéseket fogalmaztak meg a Technológiai és Ipari Minisztériumnak, ugyanis a tárca a Nemzeti Vízművek Zrt. felügyeleti szerve.

A korábban elfogadott határozatban többek között arra kértek választ az államtól, vállalja-e, hogy:

  • a vagyon átvétele után legalább 3 évig nem emeli lakossági víz- és csatornadíjat,
  • a jelenlegi munkavállalókat legalább 5 évig nem bocsátja el,
  • a jelenlegi szolgáltatási színvonalat garantálja a nagykanizsai lakosok számára,
  • a várostól megkapott tulajdont nem idegeníti el, annak működtetését koncesszióba vagy vagyonkezelésbe nem szervezi ki olyan vállalkozásnak, amely nem kizárólag állami tulajdonú,
  • a Délzalai Vízmű Zrt. önálló jogi személyként végzi munkáját az elkövetkezendő 5 évben, a használatában lévő eszközöket pedig továbbra is kizárólag a Délzalai Vízmű jelenlegi szolgáltatási területén használja.

Berta Krisztián bejegyzésében viszont arról írt, ezek egyikére sem adtak választ a kormány részéről. A jobbikos politikus szerint a fideszes képviselők ennek hiányában is tudtak volna dönteni, „hiszen ahogy a kormány fütyül, ők úgy cselekednek”.

Közölte: „nem történt ez most sem másképp, ugyanis ők természetesen igennel szavaztak az átadásra – úgy, hogy a kérdéseinkre semmilyen választ nem kaptunk”.

Arról is beszámolt, hogy a kormánypárti országgyűlési képviselők „győzködték” a Bács-Kiskun megyei polgármestereket arról, hogy mondjanak le településük víziközmű-vagyonáról. A Jobbik képviselőit viszont nem engedték be a tanácskozásra. Úgy látják, a kormány ezzel Mészáros Lőrinc számára folytat előkészületeket.

Nagykanizsa fideszes polgármestere két hete Facebook-oldalán úgy írt:

„Ha a szeptember 20-i határidőt követően Nagykanizsa és a további 105 tulajdonos önkormányzat nem adja át az államnak a Délzalai Vízmű Zrt. fenntartását, akkor a kistelepülések teljes,

Nagykanizsa pedig részleges csődhelyzetbe kerül rövid időn belül”.

Balogh László úgy véli, enélkül óriási teher lenne, ha a vízmű megmaradna önkormányzati kézben. Azt mondta, a jövőben „a megnövekedett költségek miatt milliárdos is lehet a veszteség”.

A több önkormányzatot érintő víziközművek ügyében a Jobbik már hetekkel korábban figyelmeztetett, hogy a termőföldek, az autópályák, az egyetemek után szerintük most a vízre is rátenné kezét a Fidesz, sőt, az ellenzéki párt úgy látja, mindezzel Mészáros Lőrincnek készíthetik elő a terepet. A vízközmű államosítását nemrég például Szombathely önkormányzata is leszavazta.

A szombathelyi közgyűlés azt a döntést hozta, hogy nem adja át a víziközmű-szolgáltató Vasivíz Zrt.-ben lévő többségi tulajdonrészét, és vele a 21,5 milliárdos közművagyonát az államnak.

(Berta Krisztián/Facebook / alfahir.hu)

Valódi Hírek