FRISS: Kilép a Párbeszédből a neves jogtudós, mert ledorongolták Dobrev Klára támogatása miatt

Alapító tagja volt Karácsonyék pártjának, most betelt a pohár.

Kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy kilép a Párbeszéd nevű minipártból Kaltenbach Jenő jogtudós, korábbi ombudsman, a Párbeszéd alapító tagja, aki fővárosi képviselője, városházi frakcióvezetője is volt a pártnak.

Kaltenbach a kilépése okaiként említette, hogy a párbeszédes Karácsony Gergely összeállt a jobboldali Márki-Zay-val Dobrev Klára ellen, illetve hogy egy Béres András nevű párbeszédes pártkatona nyilvánosan ledorongolta őt, amiért támogatta Dobrev Klára árnyékkormányát.

Kaltenbach Jenő teljes posztját változtatás nélkül idézzük alább:

„Búcsú a fegyverektől” (Bocs, Ernest😉)

Nem vagyok a DK rajongója, sohasem voltam, ha, szerintem, hibáztak akkor azt nyilvánosan szóvátettem, sőt többször bíráltam Gyucsányt, hogy az öszöd ügyben nem lèpett időben, bölcsen. Ha lèp talán nagyobb esèllyel ússzuk meg Orbánt, legalábbis rövid távon.

Ez azonban termèszetesen nem jelenti azt, hogy ha jót lèpnek, különösen ebben a tragikusan kilátástalan helyzetben, akkor azt ne helyeseljem nyilvánosan. Most is ezt tettem.

Ezt aztán Bères András az eddigi pártom, a Párbeszèd tisztsègviselője itt a fèszbukon, szintèn nyilvánosan kifogásolta.

A Párbeszèd alapító tagja, fővárosi kèpviselője, frakcióvezetője voltam, szerèny reputációmat mindig a szolgálatába állítottam. Tevèkenyen, a sajtóban is támogattam Karácsony Gergely jelöltsègèt, de nagyon nem èrtettem egyet a Márkival való összeborulással.

Az idő ès az esemènyek engem igazoltak.

Nem sèrődöttsègből, hanem az idő ès az aktuális körülmènyek nyomására döntöttem úgy hogy kilèpek a pártból, bár bevallom hogy a Bères „dorgálás” az utolsó csepp volt a pohárban. Reakciója alapján úgy látszik, hogy a Párbeszèd is be fog szállni a fanyalgók nyafogásába, ami súlyosan kontraproduktív, indirekt módon „fideszpárti”, ès ebben èn nem kívánok rèsztvenni.

A kis, gyakorlati társadalomformáló súllyal nem rendelkező pártocskáknak egyèbkènt is komolyan el kellene gondolkodniuk azon, hogy valóban azt a cèlt szolgálják e amit magukról hirdetnek, ès nem pont az ellenkezőjèt, azaz az orbáni országlás tartósítását.

Megèrtem hogy a fennmaradásukhoz èrdekek, elsősorban a tisztsègviselőik szemèlyes èrdekei, fűződnek, de akkor meg kell találni egy konstruktív modus vivendit, a közös cèl, nevezetesen Orbán legyőzèse èrdekèben, mert ezt kívánja a tisztessèg, ès ez az ország elemi èrdeke.

Egy szó mint száz,, good bye Párbeszèd sok bölcsessèget kívánok!”


.

Valódi Hírek