Dobrev Klára: Több mint 100 helyen leszünk jelen országszerte, hogy felrázzuk az embereket (+videó)

Azt akarják, hogy mind a tízmillió magyar meghallja, hogy van baloldali alternatíva, van kiút az orbáni megélhetési válságból.

A kedd esti Egyenes Beszéd vendége volt Dobrev Klára, ahol a DK árnyékkormányának vezetője elmondta: az elmúlt harminc év legnagyobb megélhetési válságának közepén szerinte világos alternatívát kell mutatnia az ellenzéknek, és ehhez cselekedni kell.

Olyan drámai helyzetben van az ország, hogy szerinte kötelességük megmutatni a víziójukat — jelentette ki a legfrissebb kutatások szerint a legkompetensebbnek tartott ellenzéki vezető.

Dobrev kifejtette: az Orbán-kormány alternatívája a

világos baloldali politika

és ebben soha többé nem köthetünk kompromisszumot.

Dobrev szerint nincs több idő várni olyankor, amikor egy nyugdíjas kinyitja a gázszámláját és magasabb összeget talál benne, mint a teljes nyugdíja, ezért a legerősebb ellenzéki pártnak ilyenkor kötelessége megmutatni, hogy van kiút az orbáni megélhetési válságból.

„Akkora a baj az országban, hogy mindegy, ki melyik oldalra szavazott áprilisban, alternatívát kell kínálni” — jelentette ki.

Ismételten nyomatékosította: nem szabad többet kompromisszumot kötni, és ki kell állni a baloldali értékek mellett egy neokonzervatív kormánnyal szemben.

Dobrev szerint a Fidesz a választás előtt „megpróbált baloldalinak látszani„, azonban április 3-a után rögtön visszatért a neokonzervatív politikához, és a

sokszorosát vette vissza emberektől annak, mint amit a választások előtt kampánycéllal szétosztogatott.

A kormány által tett ígéretek szertefoszlottak, ezt ma már bárki láthatja.

„Nem hitegetek senkit azzal, hogy a következő pár hónapban megbukik az Orbán-kormány, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a 4 éves ciklust kitölti”

— mondta. Hozzátette: kutyakötelessége az összes ellenzéki pártnak mindent megtennie azért, hogy a NER rendszere mihamarabb megbukjon.

Vasárnap jelentették be az árnyékkormányt, hétfőn pedig már az árnyékminiszterekkel tárgyalt arról, milyen jövő vár az önkormányzatokra a következő időszakban. A közös döntéseiket folyamatosan ismertetik, hogy mind a 10 millió magyar meghallja a javaslataikat.

A következő időszakban 100 helyen lesznek jelen országszerte, hogy bemutassák az orbán-rendszer baloldali alternatíváját.

Arra a kritikára reagálva, miért nincs igazságügy-miniszter az árnyékkormányban, kifejtette: van a témának felelőse, a jogállamisággal és a korrupcióval kapcsolatos kérdéseket az árnyék-kancelláriaminiszterre, a jogász végzettségű Dr. Molnár Csabára bízta.

A női politikusok alacsony létszámával kapcsolatban nagyon elégedetlen, mivel sajnos kevés nő kíván vezető pozíciót vállalni a magyar politikában.

Hozzátette: addig nem lesz elégedett, amíg a parlamentben és magyar kormányban fele-fele nem lesz a nők aránya.

Dobrev Klára teljes interjúját itt tudod visszanézni:

.

Valódi Hírek