Heteken belül leállhat a Dunaferr, a DK érdemi javaslatokkal állt elő (+videó)

Elindult az árnyékkormány.

Kordás László, a Dobrev-féle árnyékkormány bér- és munkaügyi felelőse valamint Mezei Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere kedden közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Dunaferr gyárában hatalmas a baj, és kormányzati támogatás nélkül

4500 dolgozó

és további több tízezer, a társaságcsoport beszállítóinál, alvállalkozóinál, partnereinél dolgozó ember sorsa válik bizonytalanná egyik napról a másikra.

A bér- és munkaügyi árnyékminiszter közölte: egy felelős kormány ilyenkor haladéktalanul közbelépne, és érdemi intézkedéseket hozna, hogy megmentse Magyarország legnagyobb iparvállalatát.

Kordás László szerint

  • a kormánynak állami garanciát kellene vállalnia a Vasmű alapanyagbeszállítói számára,
  • a Vasműnek kedvezményes áron kellene kapnia a rezsiszolgáltatásokat,
  • valamint egy béralapot kellene létrehozni, hogy megóvják az érintett családokat.

Mezei Zsolt elmondta: ő maga is több mint húsz évig dolgozott a Vasműnél és leszögezte, az önkormányzat nem tud segítséget nyújtani a Dunaferrnek, ez már kormányzati hatáskör lenne.

Mezei szerint Orbánék hibája lesz, ha a Vasmű bezár és több ezer munkavállaló és azok családjai kilátástalan helyzetbe kerülnek.

Videó:

.

Valódi Hírek