FRISS: Hisztériás rohamot kapott Orbán embere — Csúnyán kiosztotta Európát az államtitkár

Úgy látja, „a kormány fejlődési pályára állította az országot”.

A kereszténység ma már nem alapvető érték Európában, Magyarország azonban – mint ahogy az elmúlt évszázadok során sokszor – kitart, egyik legfőbb őrzője marad a keresztény értékeknek — jelentette ki a Miniszterelnökség Területfejlesztési Minisztériuma Hivatalának parlamenti államtitkára a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán szombaton, Budapesten.

Latorcai Csaba az MTI beszámolója szerint azt mondta: a kormány az elmúlt több mint tíz év alatt

biztonságot teremtett és fejlődési pályára állította az országot.

Közölte: középtávú céljuk, hogy az ország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé kerüljön. Felhívta a figyelmet arra a különbségre, hogy nem az öt legtöbbet fogyasztó ország közé kívánnak kerülni.

„A válságok évtizedébe léptünk, háborúval, gazdasági nehézségekkel kell szembenéznünk; »kemény, hosszú és áldozatokkal teli időszak vár ránk«”

— magyarázta.

Latorcai vélekedése szerint, a kereszténység mára a világ legüldözöttebb vallása lett, hozzátette:

„az európai keresztény kultúra ostrom alatt áll”.

„A kontinensen egy magát progresszívnek nevező ideológiai térfoglalás zajlik, ami a normalitás értékei, az erős nemzeti identitás, a férfi és nő élethosszig tartó kapcsolatán nyugvó családok, a hit védelme ellen zajlik”

— hangoztatta.

„A szuverén, egyenrangú és egymással együttműködő közösségek helyett ma egy centralizált, kézivezérlésű, saját identitással nem rendelkező, pusztán materiális alapokon álló »európai egyesült államok« erőltetése a cél, ahol a kereszténységnek nincs helye”

— vélekedett.

Latorcai szerint kereszténydemokrata fordulatra, új reneszánszra van szükség az Európai Unióban, de elsősorban Nyugaton.

„Ahogy a szocializmusról bebizonyosodott, úgy a »liberálisnak álcázott szép új világról« is lassan kiderül, hogy a jövőtlenségbe vezet, ezzel szemben a kereszténység és az arra épülő demokrácia a jövőt kínálja”

— állapította meg.

(MTI)

Valódi Hírek