Rendkívüli bejelentés: Dobrev Klára vezetésével árnyékkormányt alakít a DK (+videó)

Pártja szerint Dobrev a legalkalmasabb, legfelkészültebb arra, hogy kiutat mutasson az orbáni válságból és megszerezze az uniós pénzeket.

A Demokratikus Koalíció elnöksége arra kérte fel Dobrev Klárát, hogy mutasson kiutat Magyarországnak az Orbán-kormány okozta megélhetési válságból, mutasson alternatívát és alakítson árnyékkormányt — jelentette be pénteken kora délután Dr. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke.

Molnár elmondta: Magyarország hatalmas bajban van, miután a kormány a választások előtt hazudott a magyaroknak, majd a választások után az elmúlt 30 év legdurvább megszorítócsomagját vetette ki az emberekre.

„Infláció, üzemanyag-hiány, hétszeres gázáremelés, adóemelések, tönkretett kisvállalkozások, megélhetési válság és rezsipánik.

Ez az Orbán-kormány mérlege, miközben a 12 éve tartó lopások miatt hazánk még az uniós forrásokhoz sem jut hozzá”

– sorolta Molnár Csaba.

Hozzátette: egy ilyen helyzetben az ellenzéknek morális és politikai kötelessége megmutatni, hogy van kiút. Mivel a DK a legnagyobb támogatottságú és a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki párt, nagyobb a felelőssége is, mint bármely más ellenzéki párté.

A DK elnöksége ezért arra kérte Dobrev Klárát, hogy mutasson kiutat Magyarországnak az Orbán-kormány okozta megélhetési válságból, mutasson alternatívát és alakítson árnyékkormányt – közölte Molnár.

„Meggyőződésünk, hogy nincs ma Magyarországon alkalmasabb személy erre a feladatra Dobrev Kláránál.

Dobrev Klára dolgozott az államigazgatás minden szintjén, öt nyelven beszél, jogász és közgazdász diplomával rendelkezik, az Európai Parlament alelnökeként kulcsfontosságú nemzetközi kapcsolatrendszert alakított ki

– sorolta Molnár Csaba.

Hozzátette: Dobrev a DK pénteki elnökségi ülésén elfogadta a felkérést az árnyékkormány megalakítására.

Dobrev Klára a terveiről vasárnap egy sajtónyilvános eseményen fog beszélni, majd hétfőn egy sajtótájékoztatón bemutatja árnyékkormánya tagjait, az árnyékminisztereket – ismertette a következő napok eseményeit Molnár Csaba, aki szerint nincs mire várni, ezért „Dobrev Klára felállítja Magyarország történetének első igazi árnyékkormányát”.

Videó:


.

Valódi Hírek