Használhatatlan, értelmetlen: A korábbi MVM-vezér szerint teljes bukás a Vodafone-üzlet (+videó)

Nem finomkodott.

A rezsicsökkentést az új, orosz gázszerződés ütötte agyon

– állította Mártha Imre, egykori MVM-vezér, jelenleg a főváros egyesített közműcégének vezetője a Partizánnak adott csütörtök esti interjújában.

Ezt a szerződést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kötötte tavaly, és Orbán Viktor miniszterelnök felső fokon beszélt róla. Korábban, még a MOL által kötött szerződésben az olajéhoz volt rögzítve a gázár. A gázszerződések részletei üzleti titoknak számítanak, de az oknyomozó cikkekből, a külkereskedelmi adatokból az derül ki, hogy a mértékadó holland gáztőzsde, a TTF árához képest

plusz 8 százalék

a Magyarország által fizetendő ár – utalt Mártha Imre a híre, ami korábban az egész magyar sajtót bejárta.

A TTF-hez kötött árral az a baj Mártha szerint, hogy a szállító – mint láthatjuk – egyoldalúan tudja mozgatni az árat, akár 100-szorosára is emelheti.

Az olaj viszont globális termék, a piac megérzi természetesen, ha valamelyik szereplő csökkenti a kitermelését, de akkor mások emelik a kitermelést, így nem emelkedik az égig az ár.

Sokkal jobban jártunk volna, ha marad az olajhoz kötött ár – mondta a vezérigazgató.

Az új paksi atomerőmű építési projektet menedzselő Süli János távozását nagyon sajnálja, 2009-ben még Mártha nevezte ki paksi vezérnek, és most is azt állítja, nagyon jó döntés volt. Lehet azt mondani, hogy 8 éve nem halad előre egy tapodtat sem, és ebben szerepe volt Süli Jánosnak is, de Mártha szerint sokkal szélesebb az okok köre.

Paks II. megvalósulásának esélyeit feszegető kérdésre azt mondta:

„Nem mernék elmenni az alapkőletételére,

nagyon halványak

a Paks II projekt esélyei.”

Úgy véli, jót tett volna, ha lett volna verseny, nyílt közbeszerzést kellett volna kiírni, ehelyett ezt a – mint fogalmazott – zsebszerződést Magyarország aláírta, majd 2014-ben bevonultak az orosz csapatok a Krímbe, és jöttek a nyugati szankciók.

Több millió olyan alkatrész van, amihez nem fér hozzá az orosz fél, mert Nyugatról szállítják, és ezek a következő 5 évben nem fognak bejönni – vetítette előre. Fizikailag sem passzol oda, műszakilag sem illik Paks II a régi blokkok mellé.

A Duna ezt a hűtést már nem fogja tudni ellátni, a mostani teljesítmény mellett is problémák vannak nyáron. Van megoldás, hűtőtornyot kell építeni, hűtőtavat és egyebeket csak akkor 15 százalékkal drágább lesz a projekt – tette hozzá.

Gulyás Márton műsorvezető kérdésére, miszerint a jelenlegi Roszatom-szerződéssel lesz-e Paks II, azt válaszolta:

Biztosan nem.

A Vodafone Magyarország Zrt. mobilszolgáltató megvásárlásáról akkor értesült, amikor hivatalosan bejelentette a 715 milliárd forintos tranzakciót a magyar kormány és a 4iG. Annyit észlelt korábban, hogy valami készül, a Vodafone Group vezére többször jött Magyarországra, és találkozott Orbán Viktorral is.

Mártha Imre szerint a magyar kormány

nincs vele tisztában, mit vesz.

Egy olyan társaságot vásárolna meg a kormány és a 4iG, amelyben nincsenek eszközök, nincs benne adótorony, kábelek stb., csak adósság.

Az eszközöket ugyanis jóval korábban mind kiszervezte a Vodafone – nem Magyarországon, hanem egész Európában – egy külön cégbe (úgy hívják Vantage Towers), amit majd a tőzsdére visz.

„Amit megvettünk, nálunk Nyírségben, Kisvárdán úgy mondják, hogy ez egy adósság.”

– mondta. Annyit nyertek vele, hogy van benne bérelt irodaház, lízingelt flotta, ki kell fizetni 2000 embert meg az összes többi szolgáltatást. Később azt is megemlítette, hogy a 10 évre elnyert frekvenciavásárlási jog sincs kifizetve.

Hogy felülárazott-e a Vodafone, arra azt mondta: azon lehet vitatkozni, hogy egy ilyen piaci részesedés mit ér meg, de hogy „ez így használhatatlan, az tuti”.

Ezt úgy fordította le, hogy ha megvennénk például a kecskeméti Mercedes gyárat, de a Mercedes nem adna mögé egy év múlva fejlesztést, designe-t, modelleket, piacot, brandet, akkor az egész nem érne többet, mint a telek és a csarnok. Így világította meg, hogy a mobilszolgáltató, amit vettünk, nem működtethető a Vodafone Group támogatása nélkül.

A 4G, 5G technológiánál folyamatosan mennek a frissítések, fejlesztések, változnak a számlázó rendszerek, ezeket a Vodafone Group végzi globálisan, majd szétküldi a leánycégeknek.

Üzletileg ezért nem tudja értelmezni a felvásárlást: egy nagy multi egyetlen leányát leválasztani nagyon veszélyes, mert elvágod magad az egész cég world wide fejlesztésétől – mondta.

Ez akkora ugrás a magyar kormánynak és a 4iG-nek is, hogy Mártha Imre nem látja a racionalitását.

Azt végképp nem, hogy miért kellene adópénzből mobilszolgáltatót venni. Adópénzből fizetjük a rendőrséget, az oktatást, az útfejlesztést és általában a közfeladatokat, de nem a mobilszolgáltatást, amit négyen is ellátnak a piacon, ráadásul szabályozó eszközökkel ragyogóan lehet befolyásolni.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

(via 24.hu)

Valódi Hírek