Bajban van a fideszes polgármester, a közintézmények egymás után adják fel a harcot a rezsivel

A városban már szinte minden bezárt.

Győr mindkét uszodája bezárt csütörtökön, az olimpiai sportpark fedett teniszpályái sem látogathatók, ahogy hamarosan a múzeumhoz tartozó összes kiállítóhely, illetve a városi fiókkönyvtárok sora sem. Dézsi Csaba András fideszes polgármester az intézmények vezetőinek azt mondta: az önkormányzat nem tud pluszpénzt adni, de ne küldjenek el dolgozókat és ne adósodjanak el.

Dézsi Csaba András a múlt héten, illetve még a mostani elején berendelte magához az önkormányzati intézmények vezetőit. Az önkormányzati lapban úgy fogalmazott:

„A mostani fő téma, hogy hogyan tudjuk átvészelni a közelgő időszakot. Minden intézmény élén felelős vezető áll, így első körben érdeklődtem, hogy milyen terveik vannak, hogyan készülnek az előttünk álló kihívásokra, és hogyan tudják egyensúlyban tartani a költségvetésüket.”

Most már biztosan kijelenthetjük, hogy több helyen azt a választ kaphatta, hogy

sehogy,

ugyanis hétfőtől sorra jöttek a bezárásokról szóló hírek.

A közleményeket maguk az intézmények adták ki, és a városi médiaközpont sem verte nagy dobra: „karbantartási munkákról”, „változó nyitva tartásról” írtak, de a lényeget hamar levették a győriek.

A legnagyobbat a két győri uszoda bezárását érintő hír szólt. Nem véletlenül, hisz mindkettőbe naponta százak járnak úszni tanulni, illetve sportolni. A Magyar Vilmos Uszoda a kisebb, és valóban sokszor szorul felújításra, de ide vitték eddig a gyerekeket úszni tanulni. Az Aqua Sportközpont az otthona a Győri Úszó Egyesületnek, ahol a többi mellett edz a friss Eb-ezüstérmes Jakabos Zsuzsanna, illetve a rövidpályás világbajnok Szabó Szebasztián is. Emellett ne feledjük azt a többszáz gyereket, akik naponta szintén itt edzenek.

A versenysportolók számára egy kisebb medencét fennt fognak tartani, az amatőr úszók azonban, akik közül elég sokan éves bérletet váltottak, hoppon maradtak. A kárpótlásukra most dolgoznak ki megoldást.

Az uszodával párhuzamosan aztán hír jött arról is, hogy az EYOF-ra (a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra) épült sportkomplexumban a fedett teniszpályák sem látogathatók. Az épületegyüttes több sportágnak az otthona most is (torna, dzsúdó stb.),

ezernél több gyerek

sportol ott versenyszerűen, ezért kulcskérdés, hogy a többi rész nyitva marad-e az ősz-tél folyamán.

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közleményben tudatta, hogy szeptember 19-től megváltozott nyitvatartással várja az olvasókat. Ez azt jelenti, hogy hétfőtől már csak délután, 13 és 18 óra között tudnak könyvtári dokumentumot kölcsönözni az érdeklődők. Hozzájuk tartozik a Bezerédj-kastély Művelődési Ház, amely minden hónap második teljes hetében lesz csak nyitva.

A fiókkönyvtárak bezárnak, a központi könyvtárban pedig energetikai felújítás folyik (ez már előbb elkezdődött), így a munkálatok elkészültéig ez az épület eleve nem látogatható. A szabadhegyi József Attila Művelődési Ház, a gyirmóti Győri Szabó József Művelődési Ház és a Gyárvárosi Közösségi Ház további intézkedésig szintén zárva tart.

A Rómer Múzeum „technikai okok” miatt

zárja be sorra

a kiállítóhelyeit, ez újabb nyolc helyszínt jelent. Van, ahol rövid időre ugyan kinyitnak, de a többség bezár.

Ezek után nem csoda, hogy a városban már az terjed, „felkészül: színház, filharmónia, bábszínház”. Ők ugyan egyelőre nem adtak ki ilyen tartalmú közleményt, de az tudható, hogy az igazgatóik szintén jártak Dézsinél. A színház a hétvégén premierre készül, és az október 20-i Elisabeth című előadásra is elkezdte a jegyértékesítést.

A bábszínházban szintén próbafolyamat zajlik, a Győri Filharmonikus Zenekar vezetője pedig azt nyilatkozta pénteken az önkormányzati hetilapban, hogy

„az évadot tekintve a leglényegesebb, hogy csökkentjük koncertjeink számát, hiszen minden egyes hangversenyünknek olyan költségvonzatai vannak, amire nem is gondol a közönség: a portástól a villanyszámláig, a kottabérléstől a tűzoltóig, a marketingtől a jogdíjakig és a fellépők tiszteletdíjáig.”

(via Telex.hu)

Valódi Hírek