Újabb település került bajba az orbáni rezsinövelés miatt: A polgármester azt sem tudja, hogyan fognak fűteni télen

Nem tudják kigazdálkodni az ötszörösére megemelt költségeket.

Schuszter Gergely Dunabogdány polgármestere, a település Facebook-oldalára feltöltött videóban így fogalmazott: „Könnyeimmel küszködve jelentettem be, hogy szeptemberben nem nyílik meg a tanuszoda”.

A polgármester szerint ennek egyetlen oka van: az önkormányzatokat súlyos anyagi helyzetbe hozó energiaáremelkedés. Eddig havi 700 ezer forint volt az iskolai tanuszoda felfűtése,

a szolgáltató most olyan árat ajánlott, ami alapján ez az összeg az ötszörösére emelkedne.

Mindez nem csak a diákokat érinti, felnőttek és kiscsoportos úszásoktatás résztvevői is látogatták a tanuszodát.

Schuszter a település anyagi helyzetéről elmondta: 50-60 millió forint szabadon felhasználható forrásuk van, és az első számú szempont, hogy stabil lábakon álljanak. Kitért rá, hogy emiatt további takarékoskodásra kényszerülnek.

A polgármester hangsúlyozta, hogy mind a művelődési házat, mind a sportcsarnokot szeretnék működtetni, a legszélsőségesebb félelme, hogy ezeket be kell zárni, mert fontos, hogy valahol lehessenek az emberek rossz időben. De arra kéri a civileket, hogy próbáljanak olyan programokat szervezni alternatívaként, amikor szabad levegőn lesznek. „A téli időkben nagyon szép az erdő” — mondta.

(444.hu)

Valódi Hírek