FRISS: A DK feljelentette a rendőrségen a diákok nyakába vizet öntő miskolci garázdát

Becsületsértés és garázdaság miatt kell felelnie az Orbán-imádó öregembernek.

Beszámoltunk róla, hogy a miskolci diáktüntetés során egy idős férfi az ablakából több liter vizet zúdított a tanáraik mellett kiálló diákok nyakába.

Az esetről videó is készült, melyet >>EBBEN A CIKKÜNKBEN<< nézhetsz meg.

Sebe-Gazdig Judit, a DK önkormányzati képviselőjelöltje Miskolc 3. számú választókerületében most lapunkhoz eljuttatott közleményében tudatta, hogy

becsületsértés és garázdaság vádjával

feljelentés tesz a férfi ellen.

„Hétfőn Miskolcon élőláncot és tüntetést szerveztek, amiért korábban a helyi Hermann Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét felmentette pozíciójából a tankerület, mert részt vett a szeptember 2-i polgári engedetlenségben.

A tüntetés közben egy emeletes házból egy férfi vizet locsolt a tüntetőkre, az esetről videó is készült.

A Demokratikus Koalíció becsületsértés és garázdaság vádjával feljelentést tesz az ellen a személy ellen, aki vízzel locsolta a tüntetőket Miskolcon.

A DK közössége és a miskolciak is kiállnak egymásért, elfogadhatatlan és megbotránkoztató ugyanis, ami ma történt.

A miskolci diákok becsületét senki semmilyen formában nem sértheti meg, nem engedhetjük, hogy megfélemlítsék őket!”

— írta közleményében Sebe-Gazdig Judit.

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/09/12/botrany-miskolcon-tobb-liter-vizet-zuditott-a-tunteto-diakok-nyakaba-egy-fideszes-oregember-video

Valódi Hírek