Videóval: Komoly kérdést szegeztek Navracsics Tibornak, de válaszul csak hebegett-habogott

Erre nem volt válasza.

Nyilvánosságra hozta az rtl.hu azt az interjúrészletet, amelyben az Európai Unióval való tárgyalások kapcsán kérdezték Navracsics Tibort. A területfejlesztési és az uniós források felhasználásáért felelős minisztert arról is faggatták, miért keresnek többet a kezdő határvadászok, mint a pedagógusok.

Navracsics elmondta, szeptember 22-éig kell választ adnia az Európai Bizottságnak az Orbán-kormány jogállamiságot orvosolni hivatott lépéseire. Hozzátette, folyamatosan tárgyalnak a felek, és addig is finomítják a magyar szabályozás tervezetét. A miniszter reményét fejezte ki, hogy az „Európai Bizottság is meg akar állapodni”.

Arról beszélt, oktatási reformprogram keretében akarják megemelni a pedagógusbéreket. Hozzátette, az EB országspecifikus ajánlásokat fogalmazott meg, azt kérve, hogy építse be a magyar kormány a jogrendjébe azokat. Ebben többek között az oktatási rendszer korszerűsítése, valamint a „pedagóguspálya nagyobb fokú megbecsültsége” is szerepelt.

Kitérő választ adott arra a kérdésre, kellően megbecsüli-e az állam a pedagógusokat.

Nem lehet a pedagógusokat eléggé megbecsülni

— felelte.

Szívem-lelkem a pedagógusoké

— tette hozzá, megemlítve, hogy pedagóguscsaládból származik. Arra a kérdésre, hogy miért kap egy kezdő határvadász lényegesen több pénzt az államtól, mint egy pedagógus,

nem tudott válaszolni.

„Én nem ezzel foglalkozom” — tette hozzá, bár hozzáfűzte, azért dolgozik, hogy minél több pénz érkezzen az EU-tól Magyarországra. Azt mondta, megbízik a kollégáiban, de valóban fontos kérdésnek tartja, hogy rendezzék a pedagógusbéreket.

Megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy a tankerületek kirúgással fenyegetik a demonstráló pedagógusokat. Erre ismét kitérő választ adott, de kifejezte, bízik benne, hogy a kormány és a pedagógusok közötti ellentéteket tárgyalásos úton lehet rendezni.

A gyermekek oktatása nem sérülhet

— jegyezte meg.

(rtl.hu nyomán)

Valódi Hírek