Nem tetszik a mozdonyvezetők sztrájkja a MÁV-nak — Elintézték, hogy ne tudjanak hétfőn tiltakozni

Demokrácia.

A bíróság jogellenesnek minősítette a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkkezdeményezését – írta meg az Origo.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elképzelése szerint a bérrendezés hiánya miatt szeptember 5-én, hétfőn a személy- és áruszállítást is érintő

sztrájkba

kezdtek volna.

A MÁV a bírósági döntés után kiadott csütörtöki közleményében azt írja, üdvözlik a határozatot. Mint írják,

„a szakszervezet annak ellenére követel bérkompenzációt, hogy a 2021-ben megkötött bérmegállapodás értelmében három év alatt összesen 15,5 százalékkal emelkednek a munkabérek.

A MÁV-Volán-csoport 2021-ben 200 ezer forint SZÉP-kártya juttatást fizetett minden munkavállalónak, míg 2022-ben 10 százalékkal emelte, 2023-ban pedig további 5 százalékkal fogja emelni a munkabéreket. A vasúttársaság a bérmegállapodásban foglaltakat teljeskörűen teljesítette és teljesíteni fogja a jövőben is.”

A vasúttársaság rámutat, a mozdonyvezetők a MÁV-Volán-csoporton belül és a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresete meghaladja a bruttó

800 ezer forintot.

Hozzáteszik,

„a jelenlegi gazdasági helyzetben, különösen az emelkedő energiaárak mellett, kiemelten fontos, hogy az ország kiszámítható és biztonságos közlekedési szolgáltatásokra támaszkodjon, ezen belül is a vasúti személy- és áruszállítás folyamatosan és gördülékenyen biztosított legyen, és mihamarabb megnyugtatóan rendeződjön a helyzet.”

A Mozdonyvezetők Szakszervezete azt közölte, a bíróság azért minősítette jogszerűtlennek sztrájkkezdeményezésüket, mert a munkabeszüntetés előtti egyeztetésekre nem hagytak elég időt, ezért a további lépésekről szombaton döntenek.

(via 24.hu)

Valódi Hírek