DK: Annak is magasabb gázárat kell fizetnie, aki azt hitte, benne marad a kedvezményes sávban (+videó)

A gázszolgáltatók nem szóltak az apróbetűs részről, a DK azonnali kártalanítást követel az átvert családoknak.

A sajtót tegnap ellepték azok az állampolgári levelek, amelyek szerint a kormány átverte az embereket a gázszámlákkal és az elvileg hatósági áras mennyiségre piaci árat számolt — hívta fel a figyelmet Varju László, a DK gazdasági szakpolitikusa pénteken.

Varju kiemelte: a Fidesz által államosított gázszolgáltatók nem szóltak előre az apró betűs részről, mert – idézte a politikus a szolgáltató közleményét –

„az egyik sajtóban megjelent nyilatkozatot megfelelő idő hiányában elfelejtették a lakosság és a sajtó felé kommunikálni”.

„A Fidesz átverte a magyarokat a rezsivel, méghozzá pár hónap alatt másodjára”

— közölte a politikus, hozzátéve: nem elég a hétszeres gázáremelés, a Fidesz még az apró betűs rész is „elfelejtette”, illetve elhallgatta a családok elől, hogy a kedvezményes mennyiség egy részére is hétszeres árat fognak fizetni.

„A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy az Orbán-kormány átverte az embereket a gázszámlákkal.

A DK a trükközés azonnali felfüggesztését és az átvert családok kártalanítását követeli!

Nem kérünk az apró betűs részekből, nem kérünk a trükközésből és a hazugságokból!”

— jelentette ki a politikus.

Hangsúlyozta: éppen elég baj, hogy Orbán miatt hétszeres gázárat fizetünk, és hogy Orbán miatt van válság Magyarországon.

Videó:

.

Valódi Hírek