Hírünk a világban.
Terjedelmes cikkben foglalkozik a The Atlantic amerikai politikai lap Magyarországgal, azon belül is Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, és leginkább arra kíváncsiak, hogy mi állhat az amerikai jobboldal Orbán iránti rajongása mögött.
Beszámolójukban kitérnek rá, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő az amerikai jobboldal hősévé vált. Felidézték, hogy tavaly januárban Tucker Carlson másodszor helyezte át a Fox News műsorát Budapestre. Májusban Orbán maga nyitotta meg a „különleges” eseményt Budapesten, amelyet az Egyesült Államok Konzervatív Politikai Akciókonferenciája szervezett, ahol a magyar vezető ismét vendég volt a csoport éves találkozóján Texasban, ahol lelkendezve fogadták kijelentését, miszerint
„a globalisták mind a pokolba juthatnak”.
A lap arra is kitért, hogy a két megjelenés között Orbánt örömmel fogadta Donald Trump volt amerikai elnök és stábja. Miután pedig a miniszterelnök júliusban Tusnádfürdőn beszédet mondott, amelyben a „kevert fajú” kapcsolatok veszélyeire figyelmeztetett. Az ismert amerikai konzervatív író, Rod Dreher védelmére kelt, lesöpörve minden olyan elképzelést, miszerint Orbán rasszista, és figyelmen kívül hagyja Magyarország fasiszta múltját. John O’Sullivan, a National Review egykori szerkesztője, aki ma a Duna Institute nevű agytröszt vezetője, (amely a Fidesz által irányított magyar kormánytól kap támogatást), kijelentette: Orbán „szinte minden politikai adottsággal meg van áldva – bátor, ravasz az ellenségeivel és megbízható a barátaival, részletorientált, vidám”.
Megjegyzik, a jobboldal Orbán iránti lelkesedése némi zűrzavart váltott ki a nyugati médiában. Az Economist egyik főcíme azt kérdezte : „Miért megszállottja az amerikai jobboldal Orbán Viktornak?”. Kim Lane Scheppele, a Princeton szociológiaprofesszorának a The Hillben megjelent cikke pedig a következő volt : „Orbán elkápráztatja az amerikai konzervatívokat – mit látnak benne?”.
A leggyakoribb válasz az, hogy
Orbán Magyarországot a liberális demokrácia tekintélyelvű állammá alakításának laboratóriumává tette.
Kitértek arra is, hogy az amerikai jobboldal számára – akit lenyűgöz a kisebbségi uralom megteremtése és fenntartása -, észlelték, hogy a képlet a sajtó leuralásával kezdődik. Lenyomni a nemzetközi intézményeket (Orbán esetében az Európai Uniót), és ördögi pénzemberként ábrázolni a holokauszt-túlélő Soros Györgyöt. Mint írták, ehhez „add hozzá a jogállamiság elleni támadást, továbbá az ellenzék minden politikai szereplőjének ellehetetlenítését.
A végeredmény egy fehér, keresztény nemzet, amely nyugodtan vissza tudja tartani a globalista zsarnokság rosszindulatú erőit.
„Ügy lezárva” — tették hozzá.
Mindezek után végigveszik a történelem folyamán kialakult autoriter berendezkedéseket, amiket párhuzamba is állítanak a magyarországi fejleményekkel, illetve a magyar miniszterelnök által képviselt „irányvonalakkal”.
Putyin belekeveredett egy veszélyes ukrajnai háborúba, az amerikai konzervatív hűség csökkenni kezdett iránta. Ám az impulzus nem múlt el, hogy egy külföldi tekintélyelvű vezetőt csábító modellként ünnepeljenek. A konzervativizmusnak ez az ága ma továbbra is egy új nemzeti eszményt kíván,
amely megveti a liberális demokráciát.
Bár a baloldal korábbi rajongása az olyan kommunista országok iránt, mint Kuba vagy Vietnam elhalványult, a jobboldalnak az antidemokratikus rezsimek iránti affinitása nem. Az orbánizmus korántsem egyedi, egyszerűen a legújabb „illiberális vízió” amire a konzervatívok „rácsatlakozhatnak”. Mint írták, ezeket a konzervatívokat lenyűgözi Orbán „keresztény nemzetről” alkotott szemlélete.
Amerika új nemzeti konzervatívjai régi álmukat kívánják megvalósítani – hogy erőt vegyenek egy külföldön lévő autoriter rendszerektől, hogy gátlástalanul uralkodhassanak hazájukban. Ahogy Orwell megértette, ha látnak valakit, aki az ostorral hadonászik, rá akarják tenni a kezüket.
