Egyre elérhetetlenebb a nyelvtudás: Orbánék hibájából már csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak

Butítják el a népet.

Jóval drágábbak lesznek a nyelvtanfolyamok idén ősztől, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke, Légrádi Tamás körülbelül

30-40 százalékos

áremelkedésre számít.

A nyelviskolákat nemcsak az elszálló energiaárak, de az infláció és a katatörvény hatásai is nehéz helyzetbe hozták – nyilatkozta a NYESZE elnöke az Eduline.hu-nak.

A 30 órás kurzusok ára jelenleg 45 és 70 ezer forint között mozog, a 60 órás tanfolyamok díja azonban akár a

90 ezer forintot is

elérheti, az ár a csoport létszámától, az oktatás intenzitásától is függ.

A csoportos tanfolyamok még így is sokkal jobban megéri, egy magánóra

5 ezer forintál kezdődik.

A nyelviskolák számára a kormány döntése is nehézséget okozhat. Július végén jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter, hogy az egyetemekre és főiskolákra bízza a kormány, hogy kötelezővé teszik-e a nyelvvizsgát a diploma megszerzéséhez.

Az egyetemek még nem hoztak döntést az ügyben, ami bizonytalanságot okoz a nyelviskolákban.

„Nagyon káros és rossz üzenet, amely a kormány részéről érkezett, de akik belátják, hogy szükség van a nyelvtudásra, ugyanúgy fognak tanulni a jövőben is”

– nyilatkozta bizakodóan a NYESZE elnöke, amikor a nyelvvizsgaszabályok átírásáról kérdezték.

(via eduline.hu)

Valódi Hírek