Hírünk a világban.
A tekintélyes német konzervatív lap cikkében arról írt, hogy a magyar kormányfőnek nincs párja, ha provokálni kell Európában, ám érdemes szemügyre venni, hogy miket mond — fogalmazott cikkében Wibke Becker, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője, melyet a HVG szemlézett.
Becker kifejti, hogy mivel a magyar kormányfőnek volt alkalma megtanulni, hogy miként fejezze ki magát szabatosan, ezért nem szabad elfogadni tőle, hogy félreérthetően fogalmazott, amikor Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy a magyarok nem kívánnak kevert fajúnak lenni.
A szerző hozzátette, annál is inkább, mert Orbán összesen négyszer használta ezt a kifejezést ugyanabban a beszédben, ez pedig nem véletlen. Mint írta, a magyar miniszterelnök szándékosan szítja a tüzet, ami hozzátartozik a politikai stílusához. Azaz harc a kompromisszum helyett, támadni, nem védekezni, megbotránkoztatást kelteni, hogy ne legyen nyugalom. Azt, hogy ez beválik, már Nagy Imre és társai újratemetésekor felismerte. Az újságíró írásában arra emlékeztetett, hogy hasonló volt az is, amikor első miniszterelnöki veresége után kijelentette, hogy a „haza nem lehet ellenzékben”, noha demokratikusan váltották le.
„Ez döntő pillanat volt pályafutása során, mert megmutatta, hogy számára minden küzdelem, és ha veszít,
az ellenfélnek később kétszeresen meg kell érte fizetnie”
— írta a szerző, megjegyezve, Orbánt nem érdekli az események demokratikus és békés menete. Tekintélyelvű, aki az egész hatalmat akarja, és azt meg is kívánja tartani.
Felidézték, Orbán harmadik győzelem után jelentette be a liberális demokrácia végét, amivel egy csapásra világhírre tett szert. Amikor pedig meghirdette, hogy a Fidesz kereszténydemokrata, még patetikusabbra, harciasabbra, még ellenségesebb nyelvre váltott. Az eltelt években az Európai Bizottság nyomást gyakorolt rá, ám ő biztosan ült a nyeregben.
Brüsszelt az ország szempontjából a legnagyobb veszélynek minősítette, saját magát pedig hősként állította be.
A cikk írója megemlíti, hogy Orbán olyan világot festett le, amelyben ő – és vele együtt az egész ország – ellenségekkel, a liberális demokrácia híveivel van körülvéve.
A szerző szerint ebben látja Orbán programját is: ellenséget találni, magát áldozatnak feltüntetni, majd revansot venni az ellenfeleken.
Becker rámutatott, hogy Orbán már 2010 előtt romaellenes és antiszemita közhelyekkel dolgozott, már akkor is hergelt több szomszédállamot a magyar kisebbség miatt, majd pedig kihasználta a migránsválságban rejlő megosztó potenciált.
A szerző felidézte azt is, hogy Orbán olyasmivel is előrukkolt mint, hogy az EU dzsihádot folytat Magyarország ellen, meg hogy Brüsszelben gyűlnek össze Soros ügynökei. Mint írta, látnivaló, hogy kit nem tart ellenségnek: a putyini Oroszországot. Rámutatott, van hasonlóság a két rendszer között.
Orbán is súlyos károkat okozott a hatalmi ágak megosztásának, valamint a független sajtónak,
de messze nem fosztotta meg annyira a polgárokat a szabadságjogoktól, mint az orosz elnök. Teljesen egyedülálló ugyanakkor az Unióban, hogy nem állt be Ukrajna mögé,
„A jelek szerint ez egyáltalán nem aggasztja, messzebbre tekint. Az idén Tusványoson azt taglalta, hogy olyan jövő felé tartunk, amelyben, a nemzeti ismét fontos lesz, az erősebb kerekedik felül és a világot Oroszország, Kína, valamint Trump fogja irányítani, nem pedig Nyugat-Európa gyenge államai, illetve hogy az évtized végére hatalomváltás megy végbe a kontinensen, onnantól kezdve Közép-Európa, Magyarország, Csehország és Lengyelország diktálja a tempót”
— áll a Frankfurter Allgemeine Zeitung véleménycikkében.
(hvg.hu / mandiner.hu)
