Novák Katalin hazudott a pápának: Hamis adatokkal bizonygatta, hogy milyen jól teljesít a magyar családpolitika

Igazi keresztényi magatartás.

Novák Katalin a vatikáni rádió magyar nyelvű adásában arról beszélt, hogy Ferenc pápát meglepték a magyar családpolitika eredményei, hogy megduplázódott a házasságkötések és felére csökkent az abortuszok száma – írja az MTI.

A köztársasági elnök saját elmondása szerint Ferenc pápával sokat beszélgettek a családok helyzetéről: szóba került a hagyományos családok segítése, de az is, hogy a fiatalok milyen gyakran találkoznak azzal a káros megközelítéssel, ami szerint a gyermek teher, nyűg, és ökológiai lábnyoma miatt veszélyt jelent a Föld fennmaradására, és a szakmai kiteljesedés útjába áll.

Novák Katalin személyes küldetésének nevezte, hogy elmondja a fiatal nőknek: nem érdemes

lemondani a gyermekvállalásról

csak azért, mert valaki szereti a munkáját, szeretne a hivatásában kiteljesedni.

A magyarok családszeretetének hangoztatása mellett Novák azt is kiemelte, hogy vissza kell utasítani a hagyományos családok felbomlasztását célul kitűző káros ideológiát. Az államfő szerint Ferenc pápa nagyon meglepődött a magyar családpolitika eredményein, hogy megduplázódott a házasságkötések száma és felére csökkent az abortuszok aránya, majd szomorúan fogalmazta meg azt a megállapítását, hogy a házasság mennyire kiment a divatból Európa-szerte és a fejlett világ jelentős részében.

Eközben azonban pénteken megjelentek a KSH előzetes demográfiai adatai az idei születések, házasságkötések és halálozások számáról: mindhárom mutató csökkenést mutat.

2021 augusztusa és 2022 júliusa között a

születések száma 1,2,

a halálozásoké 8,8, a házasságkötéseké 7,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

Kapcsolódó:

Novák Katalin elárulta, miről beszélt Ferenc pápával (+videó)

(via Telex.hu)

Valódi Hírek