Csattanós választ kapott Varga Judit: Fellebbezett a Ryanair, nem fogadják el Orbánék fogyasztóvédelmi bírságát

Bíróságig vitték az ügyet.

A nyár elején indult eljárás az írországi központú Ryanair légitársasággal szemben, amiatt, hogy az extraprofitra vonatkozó különadó-szabályozás életbe lépése után megemelték áraikat. Augusztus 8-án 300 millió forintos bírságot szabtak ki a légitársaságra, majd az is kiderült, hogy ezt mivel indokolták.

A fellebbezés benyújtására harminc napja volt a vállalatnak, azt már korábban jelezték, hogy élni fognak ezzel a lehetőséggel. A Reuters tudósítása szerint a Ryanair szerdán közölte:

Az uniós bíróságon megfellebbezték a pénzbüntetést – és azt is megindokolták, milyen érvelés mellett döntöttek így.

Michael O’Leary, a Ryanair ügyvezetője ugyanis a cég közleménye szerint közölte: az uniós jog garantálja a légitársaságoknak azt a szabadságot, hogy bármikor módosítsák az áraikat – és ez szerintük a mostani különadó esetében sincs másképp.

A vezérigazgató továbbá megismételte korábbi kijelentését is, amely szerint a veszteséges iparágra kivetett magyar különadó értelmetlen, és csak azt eredményezi, hogy a Magyarországra és Magyarországról való utazás drágább, kevésbé versenyképes lesz, mint ha más Közép-Európai repterekre mennének az emberek.

A társaság szerint az, hogy a döntés hamarabb jelent meg Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán, mielőtt a Ryanair bármilyen hivatalos értesítést kapott volna, jól mutatja, hogy politikailag motivált döntésről van szó.

Ebből az okból a vállalat bírósághoz fordult, hogy jogorvoslattal éljen. Mint fogalmaztak: bíznak abban, hogy az EU Bíróságai jogszerűnek mondják ki azt, hogy a magyar kormány visszamenőlegesen kivetett adóját áthárították utasaikra.

(hvg.hu)

https://nyugatifeny.hu/2022/08/08/varga-judit-bejelentette-itt-a-fogyasztovedelmi-eljaras-vege-gigantikus-osszegu-birsagot-kapott-a-ryanair

Valódi Hírek