Bejelentette a fideszes polgármester: Visszafizetik a felújításra kapott uniós pénzt, lebontják az óvodát Keszthelyen

Egy kártérítési per is kinéz az ügyben.

Vissza kell fizetnie a 200 milliós EU-s támogatást a keszthelyi önkormányzatnak, mert elbontják az óvodát, amit korábban uniós pénzből kezdtek el felújítani — írta meg hétfőn a 24.hu.

2018-ban Ruzsics Ferenc, a város korábbi, fideszes polgármestere arról számolt be, hogy Keszthely 199,96 forint vissza nem térítendő támogatást nyert Életfa Óvoda Kísérleti utcai tagóvodájának felújítására és bővítésére.

Múlt héten csütörtökön azonban a képviselőtestület egyhangúlag elfogadott egy indítványt arról, hogy nem fejezik be a felújítást, inkább

elbontják az épületet.

Az indoklásban az áll, hogy a döntés

„a beruházások állapotára és a kivitelezési körülményekre tekintettel”

született meg.

A lap azt írja, a felújítás jelenleg elvben 75 százalékos készültségű, ám ez a rossz minőségű kivitelezés, illetve a beázások miatt a gyakorlatban inkább 40-45 százalék.

A képviselőtestület felhatalmazta a polgármestert, hogy tegyen jogi lépéseket a felújítás kivitelezőjével, az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben.

Ezt a céget bízta meg korábban a felújítással az önkormányzat: az óvoda mellett a városi strand és a Reischl sörház felújításáért is feleltek, összesen

egymilliárd forint értékben.

Bár ez volt a legolcsóbb ajánlat, az építkezéssel megcsúsztak, a kivitelezés pedig nem megfelelő minőségű.

A strand és a sörház felújítását korábban az OLAF is vizsgálta, a vizsgálat azonban abbamaradt, amint az önkormányzat visszafizette az erre szánt uniós pénzt.

Manninger Jenő polgármester (Fidesz) azt mondta: az óvodafelújításra szánt 200 millió forint nagy részét is vissza kell fizetni, hozzátéve, hogy a kivitelező céget természetesen

perelni fogják

kártérítésért.

 

Valódi Hírek