Nagy István agrárminiszter úgy tudja, a magyar kormány megvédi a magyar erdőket

Ahogy a magyar családokat is.

„Megóvjuk hazánk zöld tőkéjét, a magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is”

– közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán az Agrárminisztérium (AM) vasárnapi közleménye szerint.

Az állami erdőkben felelős gazdálkodást végeznek az erdészeti szakemberek.

„Magyarország zöld tőkéjét nem veszélyeztetjük, hanem megvédjük”

– mondta, és hozzátette, az elhúzódó orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában.

A magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében meg kellet teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek. Ezért könnyítettek a fakitermelési szabályokon – tette hozzá.

Nagy István a közlemény szerint kiemelte: a baloldali álhírekkel szemben az állami erdőkben továbbra is tilos természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos erdők tarvágása.

A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet szabályai kizárólag

a veszélyhelyzet időszakában érvényesek,

a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók az állami erdőkben. A megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. A könnyített szabályok pedig csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki – fűzte hozzá a tárcavezető.

(MTI)

 

Valódi Hírek