FRISS: Tüntettek a gépjárművezető-oktatók az új adószabályok miatt Szombathelyen (+videó)

A taxisokéhoz hasonló könnyítéseket követelnek.

Az oktatók többsége egyéni vállalkozó, korábban a KATA-törvény szerint adóztak, a többség most az átalányadózást (lenne) kénytelen választani.

Fejes Tibor gyakorlati oktató a 112 Pressnek foglalta össze, hogy miért vonultak fel szerdán Szombathelyen. Mint mondta, a gépjárművezetői oktatás az átalányadózás szabályai szerint a bevétel 60 százaléka után adózik majd,

így háromszor annyit kell majd fizetniük, mint például a hasonló költségszerkezettel dolgozó taxisoknak, akik csak a bevétel 20 százaléka alapján adóznak.

Pillanatnyilag 6000-7000 forint körül van egy gyakorlati óra díja a városban, de ez akár 30 százalékkal is emelkedhet az adóváltozásnak köszönhetően, amit az ügyfelek nem biztos, hogy ki tudnak majd fizetni. Az oktatók extra költségei közt említette például a kötelezőbiztosítás mértékét is, amely lényegesen magasabb, mint a forgalom többi személyautós résztvevőjének.

Hozzátette: amennyiben a szeptembertől érvényes adózási mód marad, akkor

az autóiskoláknak nem lesz más választásuk, mint a megemelkedett költséget áthárítani a tanulókra.

Korábban az oktatók Budapesten a Hősök terén is tartottak hasonló tiltakozást, ahol ugyanezen követeléseket fogalmazták meg.

Videó:

(112press.hu / hvg.hu)

Valódi Hírek