Tragédia a Balatonon: Nagyon kiakadtak a mentősök a lelketlen bámészkodó „katasztrófaturistákra”

Végignézték, ahogy másfél órán át küzdöttek egy 50 éves férfi életéért.

Egy Balatonból kihúzott férfi életét próbálták menteni, miközben többen fotózták és videózták a jelenetet, majd a közösségi oldalakon is megosztották a felvételeket.

A Balatonlellei Mentőállomás vezetője „Tűrhetetlennek” minősítette azoknak a „katasztrófaturistáknak” a viselkedését, akik balatonmáriafürdői strandon

végignézték, ahogy másfél órán át küzdöttek egy 50 éves férfi életéért.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán közétett beszámolója szerint a férfit augusztus 16-án, kedden húzták ki a tóból a fürdőzők.

A helyszínre perceken belül megérkező mentőegységek és a légimentők azonnal megkezdték a férfi emelt szintű ellátását, aki már nem lélegzett. Bár a mentősök takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni a betegellátást, rengeteg bámészkodó nézte a mentést.

Az OMSZ közölte: a katasztrófaturisták közül

többen is teljes érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot, akik videóra vették és fényképezték a mentést, de voltak olyanok is, akik gyermekükkel a karjukon nézték végig a férfi életéért vívott ádáz küzdelmet.

A férfi életét végül nem tudták megmenteni, és ezt többen rögtön meg is osztottak a közösségi oldalakon.

Az OMSZ hozzátette: a kritikátlan viselkedés a mentést végzőket is megviselte, a Balatonlellei Mentőállomás vezetője egyenesen tűrhetetlennek minősítette a bámészkodók viselkedését, amelyhez hasonlót több mint harminc éves pályafutása alatt sohasem tapasztalt.

(OMSZ/Facebook / rtl.hu)

Valódi Hírek