Orbánék négyhetes gyorstalpaló után küldik menekültekre lőni a „határvadászokat”

Egy nap még rendőr is lehet belőlük.

Elindult az első két határvadász-század négyhetes kiképzése — jelentette be a hírt büszkén Tarcsa Csaba műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, Nagy István, a Készenléti Rendőrség megalakuló Határvadász Ezredének főkapitányi biztosa és Farkas József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szerdán Nyírbátorban.

A szerződéses határvadászok képzésindítójára a rendőrség a sajtó képviselőit is meghívta. A Népszava arról számolt be, hogy az esemény elég rövidre sikerült: a rendőrségi vezetők húsz percen át beszéltek, szelfiket készítettek, majd készségesen válaszoltak néhány kérdésre, de ezzel a „képzésindítónak” vége is szakadt.

Így nem derülhetett ki, hogy vajon kik és miért jelentkeztek a képzésre és képesek lesznek-e négy hét kiképzés után, fegyverrel a kezükben megvédeni a hazát, meg Európát – a nyitóbeszédekben ugyanis ezekről értekeztek.

Ugyan két századnyi határvadász kiképzése kezdődött el, az eseményen hatvan „kiképzendő” járőrt számoltak össze, akik között öt nő volt. A rendőri vezetők felszólalása előtt levetítették a tévében már látott határvadász-toborzó reklámfilmet, amiben baljós zenére másznak át a sötét bőrű „kevert fajú” mutáns migránsok a kerítésen, de a határvadászok csikorgó gumikkal, kék villogókkal nyomukba erednek, hogy védjék a hazát és Európát.

Tarcsa Csaba közölte is, hogy

látszik az illegális migráció erőszakos és növekvő jellege,

emiatt szerinte jogos elvárás, hogy a határhelyzet stabilabb legyen. Ezzel indokolta a 4000 fős határvadász ezred felállítását. Elmondta, hogy a határvadászok legfontosabb vezetői pozícióit már betöltötték, most pedig kezdődik két századnyi határvadász kiképzése, ami

négy hetes és a végén a sikeresen végzettek fegyverrel őrizhetik a határt öt megyében.

A határvédelemmel kapcsolatban széles körű jogosítványaik lesznek:

  • a fegyverviselési lehetőségen felül
  • igazoltathatnak majd
  • és átvizsgálhatják a ruházatot, csomagokat.

Korábban a kormány és a rendőrség kommunikációjából kiderült, a határra kivezényelt rendőröket fokozatosan visszavonják az eredeti posztjukra, őket váltják fel majd a határvadászok.

A főkapitányi biztostól a Népszava megkérdezte, hogy ha most az indulásnál 60 embert számoltak össze, vajon meglesz-e a 4000 fős ezred, amire optimistán úgy felelt: „bízik benne”. Elmondta továbbá azt is, hogy újabb 900 főt felvételiztetnek a hetekben és folyamatosan toborozzák az embereket.

A rendőrségi sajtós két leendő határvadásszal engedélyezte, hogy interjú készüljön. Mindketten a sablonválaszokat adták: büszkék rá, hogy őrizhetik Magyarország határát és azért is vállalták a feladatot, mert biztos megélhetést, karriert jelent határvadásznak lenni. Arra a kérdésre, hogy mit jelent nekik a karrier, azt válaszolták:

egy nap még akár rendőr is lehet belőlük.

(nepszava.hu)

Kapcsolódó:

Egyre elkeseredettebbek: Nem hiszed el, hol toboroz új határvadászokat és iskolaőröket a rendőrség

 

Valódi Hírek