Most érkezett: Pintéréknek semmi fogalmuk nincs arról, hány tanárt érint a KATA-szigorítás

Nem tudták megmondani.

Mivel a tankerületeknek nincs adata a katásként dolgozó tanárokról, így a minisztérium sem tudja, hány tanár kerül nehéz helyzetbe a KATA-törvény szigorításával. A szakszervezet szerint több tízezer pedagógus is érintett.

„A szerződéses munkatársak adózási formájától a fenntartó tankerületi központok nyilvántartást nem vezetnek, erre vonatkozó jogszabályi kötelezettségük nincs”

— válaszolta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére. Az ellenzéki politikus kérdése a következő volt:

„Hány tanárt érint a kata megszüntetése?”

A kérdésre az államtitkár válaszolni nem tudott, ezért feltételezhető, hogy a kormányzat sem tudja rá a választ.

Rétvári amúgy nem reagált Mellár kérdésének más megállapításaira. A képviselő pedig arról is írt: „2022-ben kezdődő tanévben

  • rettentő alacsony bérek,
  • öregedő pedagógus társadalom,
  • hibás és kötelezően oktatandó alaptanterv,
  • kifizetetlen túlórák
  • és romló infrastruktúra várja a tanárokat”.

„A szinte már megalázó béreket több tízezer tanár másodállással orvosolta. Nehezen belátható számomra, hogy egy tanárt miért kényszerítenek másod, harmad állásra. Azonban

a kata 24 óra alatti kivégzésével több tízezer tanártól ezt a lehetőséget is elvették”

— tette hozzá Mellár Tamás.

Bár a kormány nem tud pontos számot, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a KATA-törvény több tízezer oktatásban dolgozót is érint, akik a „nyomorbérüket” egészítették ki egyéni vállalkozói tevékenységgel, főként mellékállású kisadózóként.

(hvg.hu)

Valódi Hírek