Eurostat: Magyarország az uniós sor végén kullog a kutatások támogatásában

Csak három ország van mögöttünk, Szlovákia pedig jelentősen előrébb.

Messze az uniós átlag alatt, annak kevesebb mint negyedét fordítja a magyar kormány a kutatás-fejlesztési programokra, írja a napi.hu. A listavezető országokhoz képest tizenegyszer kevesebb forrás megy erre a területre a költségvetésből.

2021-ben erre a területre fordított kormányzati költségvetési előirányzatok az EU-ban összesen

109,25 milliárd eurót (43 000 milliárd forintot) tettek ki,

ami a GDP 0,8 százalékának felel meg. Bár ez nem tűnik magas számnak, ez 6 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest és 35 százalékos emelkedést 2011-hez képest, amikor még csak 81,14 milliárd euró fordított erre a célra — derül ki az Eurostat összesítéséből.

A most közölt statisztika, abba nyújt betekintést, hogy a kormányok milyen prioritást adnak a különböző állami K+F-finanszírozási tevékenységeknek, és a „célkitűzések” vagy „célok” szerinti osztályozás révén kapcsolódnak a szakpolitikai kérdésekhez. Mindebből pedig látszik, hogy

Magyarországon súlyosan alulfinanszírozott a terület.

Tekintve, hogy az egyes uniós tagállamok lehetőségei, költségvetésük teljesen más, így szűrve a gazdag-szegény ország különbségeket, az EU-s statisztikai hivatal egyfőre vetítve hasonlította össze a K+F-költéseket. Ez alapján 2021-ben uniós szinten 244 euró/fő volt az átlag költségvetési ráfordítás. Ez 33 százalékos növekedést jelent 2011-hez képest, amikor még csak 184 euró/fő szinten mozgott az összeg. A legmagasabb támogatásokat

  • Luxemburgban (689 euró/fő),
  • majd Dániában (530 euró)
  • és Németországban (471 euró) jegyezték fel.

Másrészt az egy főre jutó K+F-költségvetésre a legkevesebbet

  • Románia (19 euró/fő),
  • Bulgária (24 euró/fő),
  • Lettország (45 euró/fő)
  • és Magyarország (60 euró/fő) fordította.

Magyarország tehát hátulról a negyedik helyet foglalja el a rangsorban:

Megjegyzik ugyanakkor azt is, hogy hazánkban javul a helyzet. Az elmúlt évtizedben az egy főre jutó K+F-re fordított kormányzati költségvetési előirányzatok legnagyobb százalékos növekedését Lettországban (a 2011. évi 14 euróról 2021-re 45 euróra), Görögországban (58 euróról 152 euróra) és Magyarországon (30 euróról 60 euróra) regisztrálták. Ezzel szemben Spanyolországban csökkentek ezek az előirányzatok (a 2011-es 155 euróról 152 euróra 2021-ben).

(napi.hu)

Valódi Hírek