Most érkezett: A Mol naponta már csak egyszeri ársapkás tankolást engedélyez

Újabb korlátozásokat jelentettek be.

Többen is panaszkodnak az új tankolási renddel kapcsolatban, írja a 24.hu. A lap értesülései szerint volt olyan, aki reggel 10 litert tankolt, és este is kellett volna még ugyanennyit, azonban miután másodszorra is „lecsippantották” a forgalmiját,

már nem tankolhatott árcsökkentett benzinnel.

Az, hogy melyik kútnál próbálkoznak másodszorra, mindegy. Volt, aki két külön megyében próbált tankolni – nem túllépve az 50 literes limitet -, de azt mondták neki, hogy nem kutanként lehet ársapkásan tankolni, hanem mennyiségtől függetlenül

csak napi egy alkalommal.

Minderről a Mol tájékoztatójában nem írnak.

„A tankolási rend legutóbbi módosítása, azaz július 30-a dél óta a MOL-nál

egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet ársapkásan tankolni, függetlenül a mennyiségtől”

— nyilatkozta a 24.hu-nak Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója.

„A rendszer felismeri a rendszámot, és jelzi a kutasnak, ha valaki már tankolt egyszer aznap. A Mol feltehetőleg fejlesztett valamit a kasszarendszerén, és azóta így működnek”

— mondta.

A korlátozás a robogósokat is érinti, ők nem tankolhatnak hatósági áras üzemanyaggal, mivel a robogóknak nincs forgalmi engedélyük, amit felmutathatnának a benzinkúton.

(24.hu / 444.hu)

Valódi Hírek