Mi történt? Rogán új dandártábornokokat nevezett ki titkosszolgálatai élére

Júniusban „szerény” 50 százalékkal emelték meg a szervek költségvetését.

Rogán Antal javaslatára a köztársasági elnök nemzetbiztonsági dandártábornokká léptette elő Májer Zsolt nemzetbiztonsági ezredest, Németh Attila nemzetbiztonsági ezredest és Keller László nemzetbiztonsági alezredest. Az erről szóló határozat csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben. A hvg.hu megjegyezte, hogy Keller esetében az előléptetés rögtön két rendfokozatnyi ugrást is jelent.

Mint ismert, az új kormányban Rogán Antalhoz került a polgári titkosszolgálatok felügyelete. Rogán a miniszteri meghallgatásán arról beszélt, hogy a szolgálatoknak

a „háborús propaganda” ellen is fel kell lépniük.

Rogán ide sorolta azokat a törekvéseket is, amik

„bármilyen információval vagy propagandával azt a hazug látszatot keltsék, hogy egyébként olyan politikát kell folytatnunk, aminek a végén a magyar emberek fizetik meg a háború árát”.

A miniszter elvárja, hogy „az ezzel kapcsolatos propagandát is tárják fel, mondják meg nyíltan ki csinálja, miért csinál ilyet”.

Június elején már eszközöltek személycseréket a titkosszolgálatok addigi vezetőinél, majd

50 százalékkal (30 milliárddal) megemelték a szervek költségvetését.

(444.hu)

Valódi Hírek