Szürreális: A Fox News szélsőjobboldali riportere bocsánatot kért Orbán Balázstól az amerikai média nevében (+videó)

A fajelmélet rajongói egymást közt.

„Annyi időt töltenek azzal, hogy utálnak titeket [magyarokat], mit gondolsz, miért?”

– kérdezte Orbán Balázstól Tucker Carlson szerdai műsorában, miután levetítették a CNN-nek az Orbán Viktor tusványosi beszédét a zsidótörvényekkel párhuzamba hozó beszámolóját.

„Politikánk józan észen alapul, 2015-ben négyszázezer ember próbált illegálisan átkelni a határainkon, és úgy döntöttünk, hogy kerítést emelünk, megvédjük a határainkat és fenntartjuk

a törvényes rendet.

Azóta állandóan nyomás alatt tart minket a globális elit”

– segített megérteni a helyzetet Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

„Nagyon büszkék vagyunk történelmünkre, a zsidó-keresztény örökségünkre, szeretnénk ezt megőrizni úgy, ahogy van. Ehhez meg kell, hogy védjük a határainkat, ez ilyen egyszerű”

– magyarázta az államtitkár.

Carlson – aki korábban járt már nálunk a kormány egekbe magasztalásának céljából – szerint Magyarország olyan, mint az Egyesült Államok 2005-ben, „egy nagyon mérsékelt hely”, ahol „sokkal kiegyensúlyozottabb a média,” mint Carlsonéknál. Ezek után a benyomások után Carlson nem is érti, hogyan bírhatják a magyarok azokat a nyugati médiában levetített, „valóságtól elrugaszkodott karikatúrákat.”

Orbán Balázs szerint egyből látni, hogy a médiából érkező vádak politikailag motiváltak. Tapasztalatai szerint az amerikaiakhoz hasonlóan a magyar emberek nagyon bölcsek.

„Ha beszélsz velük, tudják, hogy mi a jó az országuknak”

– értekezett Orbán, majd az ukrán és a déli határról érkező menekültekről kezdett beszélni: „Az átlagemberek érzik a különbséget,” üdvözölni kell a háború elől menekülteket és „nemet kell mondani az illegális átkelőkre, ilyen egyszerű.”

„Az bizony. (…) Sokkoló, hogy a CNN képes volt ezt lehozni. Hadd kérjek bocsánatot az

amerikai média nevében”

– zárta a témát a beszélgetés alatt Orbán Balázs mondandójára végig összevont szemöldökkel koncentráló Tucker Carlson.

Az amerikai jobboldal most különösen figyel a magyar kormányra: csütörtökön a dallasi CPAC-en lép fel Orbán Viktor, akit Orbán Balázs is elkísért az Egyesült Államokba.

A teljes beszélgetést itt nézheted végig:

(via 444.hu)

Valódi Hírek