Kiderült: Több mint 13 ezer rendvédelmi dolgozó kimaradt a fizetésemelésből

A teljes állomány negyede érintett.

Bérfeszültséget okoz, hogy több mint 13 ezer rendvédelmi dolgozó – a teljes létszám nagyjából negyede – kimaradt a július közepén bejelentett fizetésemelésből — számolt be róla rtl.hu. Mint írták, akár másfélszeres is lehet a fizetések közötti különbség.

A rendőrség teljes létszáma jelenleg körülbelül 50 ezer főre tehető,

a béremelés viszont csak a hivatásos állomány tagjaira, azaz nagyjából 37 ezer főre vonatkozik

– köztük

  • utcán szolgáló rendőrökre,
  • nyomozókra,
  • készenléti rendőrökre,
  • valamint számos irodai munkát végző dolgozóra.

A béremelésből kimaradtak viszont a RIASZ-osnak nevezett rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban lévők, valamint a munkavállalóként dolgozók,

akik a teljes létszám 26 százalékát teszik ki.

A RIASZ-osok és a munkavállalók többféle munkakört is betöltenek, de általánosságban elmondható, hogy ők adják az egész rendszer igazgatási hátterét, és ők felelnek egyebek mellett a pénzügyi, az informatikai és a technikusi feladatokért is.

„Az elmúlt években ugyan kaptunk 5-5 százalékos emelést, sokaknak mégsem nőtt a fizetésük, vagy legalábbis nem ekkora mértében”

— mondta az rtl.hu-nak István, aki jelenleg is RIASZ-osként dolgozik.

„Márpedig az elvándorlás megindult, az infláció és a nettó bérek nagysága miatt egyre többen kérik jogviszonyuk megszüntetését, mert nem tudnak megélni fizetésükből”

— fogalmazott.

Az rtl.hu megkereste a Belügyminisztériumot, hogy megtudják, várható-e fizetésemelés a RIASZ-osok és a munkavállalók esetében is, de a tárcától nem érkezett válasz.

(rtl.hu)

Valódi Hírek