Keményen nekiment Orbánnak a világ egyik legelismertebb politológusa

Hírünk a világban.

Orbán Viktort bírálta több Twitter-bejegyzésben Cas Mudde, a világ egyik legbefolyásosabb politológusa, a Georgia-i Egyetem kutatója.

Mudde reagált Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kijelentésére, aki litván kollégájával tartott találkozóját követően azt mondta: a NATO-tagállamok közti szolidaritás a jelen helyzetben kifejezetten fontos, miközben az illegális bevándorlás mindkét ország számára nagy kihívást jelent. Mudde minderre úgy reagált:

„Oroszország megszállja a szomszédodat, de Orbán szerint az illegális bevándorlás a »nagy kihívás« a NATO számára”.

Hasonlóan éles kritikát fogalmazott azzal kapcsolatban is, hogy Gladden Pappin és Patrick Deneen amerikai politikatudósok meglátogatták Orbán Viktort, majd ezt követően előadást tartottak a közpénzmilliárdokkal bőkezűen megajándékozott Mathias Corvinus Collegium (MCC) fesztiválján. A szélsőjobbhoz közelítő politikai „gondolkodókkal” kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Jelen esetben már nem hasznos idiótákról vagy naiv vagy parokiális amerikaiakról van szó.

A helyzet az, hogy a szélsőjobb köztünk, politológusok között is jelen van.

Természetesen ez nem teljesen új dolog. Csupán arról van szó, hogy immár fel vannak bátorodva, és anyagilag ösztönzik őket”.

A politológus később reagált Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő bejegyzésére, benne a The Washington Post című amerikai lap cikkével, amely Orbánról, mint Magyarország „rasszista erős emberéről” és amerikai híveiről szól.

Ujhelyi megfogalmazása szerint az amerikai jobboldali populisták számára példaképpé váló Orbánt „csodálják a demokrácia lebontására vonatkozó terve miatt”, míg Magyarország néhány évtizede a demokráciát építő emberekről volt híres.

A politológus ezzel kapcsolatban hozzátette: „meglehetősen vicces”, hogy Orbán egyike volt a demokráciát építő leghíresebb személyeknek a Nyugaton.

(hvg.hu / nepszava.hu)

 

Valódi Hírek