Molnár Csaba: Orbánék a kedvezményes tankolás teljes kivezetésére készülnek

Az emberekkel fizettetik meg a lopásaik és a rossz kormányzás következményét.

Gulyás Gergely ma délelőtt újabb kormányzati megszorítást jelentett be. A miniszter elmondta, a továbbiakban a taxik kivételével céges autókba kizárólag piaci áron lehet majd tankolni, a hatósági ár pedig csak a magántulajdonban lévő autókra vonatkozik majd.

A DK európai képviselője szerint ezzel folytatódik az üzemanyagok hatósági árának fokozatos kivezetése.

Dr. Molnár Csaba elmondta: a Fidesz a nagy olajtársaságokkal összekacsintva hónapok óta egyre több autóstól vonja meg a hatósági áras üzemanyagot.

„Előbb azt nézték tétlenül, hogy a kutak mennyiségi korlátozásokat vezettek meg, majd ahhoz asszisztáltak, hogy hetente 500-700 kúton alakult ki benzinhiány, most pedig egy tollvonással veszik el a hatósági áras üzemanyagot a céges autóktól.”

– sorolta.

Molnár Csaba hozzátette: a Demokratikus Koalíció szerint az újabb orbáni megszorítás az üzemanyagokon lévő hatósági ár kivezetésének következő lépése. A Fidesz hétről-hétre egyre több autóstól vonja meg az olcsóbb tankolás lehetőségét, ez pedig így fog folytatódni addig, amíg már annyira kevés autóst fog érinteni a hatósági ár, hogy

észrevétlenül meg is lehet szüntetni.

Előbb 12 év alatt tönkretették az országot, aztán a választás előtt hazudtak az egész országnak, most a választás után pedig megszorítanak; adót, rezsit és üzemanyagárat emelnek, hogy az emberekkel fizettessék meg a kormányzásuk következményeit – húzta alá a DK ügyvezető alelnöke.

(dkp.hu)

Valódi Hírek